Az ukrán-amerikai professzor és laborasszisztense több mint három hónapot volt börtönben. A védő kérésére azonban október 29-én a bíróság megszüntette az előzetes letartóztatásukat, és a nyomozás idejére házi őrizetet rendelt el.
A könnyítés egészen a mai napig tartott. Yurij Baltaytist és társát ugyanis újra börtönbe vitték. A FN.hu értesülését megerősítette Holló Gábor is, aki Yurij Baltaytis ügyvédje. Úgy tudjuk, a bíróság azért döntött a szigorítás mellett, mert tartani lehetett a szökésüktől.
Tiltott őssejtkezelés
A Nemzeti Nyomozó Iroda nyáron csapott le a professzorra és csapatára, amikor a budapesti Nyírő Gyula Kórháztól bérelt egyik helyiségben éppen egy kezelést kezdtek volna el. A rendőrség négy embert, köztük az ismert plasztikai sebészt, Seffer Istvánt is letartóztatta. A magyar orvost néhány hét múlva házi őrizetbe helyezte a bíróság.
A gyanú szerint a csoport egy magánklinika szervezésében 2007 óta végzett tiltott kezeléseket. A betegek általában 25 ezer amerikai dollárt, vagy 5 millió forintot fizettek. A rendőrség szerint a gyanúsítottak több helyszínen is folytattak illegális őssejtkezelést, miközben az ezt alkalmazó cégnek csak őssejt tárolására volt engedélye, értékesítésre és beültetésre nem.
Hat gyanúsított
Seffer István résztulajdonosa volt a korábban őssejtkutatásokkal foglalkozó IRM Magyarország Zrt.-nek, amely működtetője volt a Seffer és Renner Magánklinika egyik laborjának. Az IRM Zrt.-ben Seffer István mellett a híres műgyűjtő Pákh Imre és a műsorvezető, Fásy Ádám is tulajdonos volt.
Az ügynek jelenleg hat gyanúsítottja van, akik ellen üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett, emberi test tiltott felhasználása miatt folyik nyomozás.
