Belföld

Orbán: szétesett az állam

A Fidesz elnöke szerint az utóbbi időkben történt brutális események átlépték a képzeletbeli Rubicon határát, a napokban történt kiskunlacházi gyilkosság pedig már fordulópontot jelent a hazai közéletben.

Hónapról hónapra egyre rosszabb a közbiztonság, az emberek félnek kimenni az utcára. A helyzet javítása elképzelhetetlen a rendőrség megerősítése nélkül – mondta Kecskeméten Orbán Viktor, amikor újságírók a témáról kérdezték.

A Fidesz álláspontja szerint az állam szétesése mára olyan méreteket öltött, hogy a kormány a védelem alapvető jogát sem tudja biztosítani az embereknek. A rendőrség leépítése nem mehet tovább: több rendőrre, új rendőrőrsökre, a körzeti megbízotti hálózat újraépítésére van szükség. A tapasztalt, nyugdíjba vonult szakembereket ennek érdekében vissza kell hívni, mert ellenkező esetben a törvénytelenség, a bűnözés lesz úrrá Magyarországon. Orbán Viktor hozzátette: a változtatásokhoz pénz kell, ez 3 milliárd forintba kerülne, mely a rendészeti tárcánál meglévő források átcsoportosításával előteremthető.

A Fidesz egyik költségvetési módosító javaslatában meg is jelent az elképzelés, a kormány azonban nem fogadta el az indítványt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik