Belföld

Csányi Sándort zsarolták 12,5 milliárdra

Az OTP elnöke volt az, akit három férfi tavaly novemberben e-mailben fenyegetett meg, hogy nyilvánosságra hoznak egy korábbi ingatlaneladási ügyet, ha nem fizet 50 millió eurót. A zsarolással vádoltak egyike Simicska Lajos volt APEH-elnök munkatársaként férhetett hozzá titkos adóhatósági adatokhoz.

Az elektronikus levél feladói Csányi Sándortól 50 millió euró megfizetését követelték azért, hogy „az e-mail mellékletét képező – egy nagy értékű ingatlan adásvételével kapcsolatosan egy másik nyomozó szerv által készített – iratokat ne hozzák nyilvánosságra”.

Az APEH egykori elnökének, Simicska Lajosnak az informatikai tanácsadója az ügy egyik gyanúsítottja. A G. Z. monogramú illető bizonyíthatóan nagy mennyiségű adatot töltött le az APEH adatállományából.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás miatt
indított eljárást a három magyar állampolgár ellen, akik már előzetes letartóztatásban vannak.

Veres János pénzügyminiszter a nap folyamán egy újságírói kérdésre válaszolva
annyit mondott: azt tudja megerősíteni, hogy „a kérdéses időszakban, 1999
és 2000 között az akkori APEH-elnök informatikai munkatársa volt, akit
meggyanúsítottak az ügyben”.

Egy, a neve elhallgatását kérő adóhatósági hivatalnok emlékeztetett arra: az
akkori feltételezések szerint Simicska Lajos APEH-elnöksége idején az
adóhatóság adatbázisát manipulálták, abból adatokat töröltek ki. A „hosszú
bájtok éjszakája” ügyében lefolytatott vizsgálat nem állapította meg, hogy
bűncselekmény történt volna, de azt igen, hogy a most meggyanúsított tanácsadó,
G. Z. nagy mennyiségű iratot töltött le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik