Pénzt vagy mandátumot!
Választási csalásnak tekinthető az is, ha egy jelölt pénzért vásárol mandátumot (például az országos lista egy megüresedő helyéért cserébe pénzt kínál, és azt a párt elfogadja).
Az országgyűlési választások tétje hatalmas a hatalomra vágyók számára: négy évig irányítani az országot, felügyelni az állami vagyont, programokat megvalósítani. A választások legitimálják a hatalmat és ezzel a kormányzat demokratikus működését. Épp ezért fontos, hogy a voksolásokra ne vetüljön a választási csalás árnyéka. Bár a választási eljárási törvény részletesen szabályozza, mi számít csalásnak, ennek ellenére négyévente lelepleződnek kisebb-nagyobb stiklik, hogy valamelyik képviselő érdemtelenül igyekezett előnyhöz jutni.
„A csalás szubjektív eredetű, így az embertől nem idegen” – írja Tóth Zoltán választási szakértő egy tanulmányában. Hozzáteszi: a választási csalás köznyelvi gyűjtőfogalom, amely magában foglalja mindazokat a magatartásokat, melyek azt eredményezik, hogy a választás valódi és formális eredménye eltér egymástól. A választási csalásokat tehát kizárni nem lehet, a többszörösen biztosított és ellenőrzött rendszernek köszönhetően azonban általában felderíthetőek, és egy-egy ajánlószelvénnyel vagy szavazólappal történő visszaélésnek nincs eredményt befolyásoló hatása.
Ha csal a kormány
Tóth Zoltán a választási csalásokról írt elemzésében kifejti, hogy az alapvető kérdés mindig az, ki az elkövető. A legsúlyosabb eset az, ha a választási csalást a kormány vagy a hatalmon lévő párt szervezi intézményesen. Ilyen esetben a választás eredménye nem legitim, azt a külföldi államok is kétségbe vonják. Ilyen intézményes választási csalásra rengeteg példát találhatunk diktatúrákban, ott a mindenkori kormányzatnak sokkal könnyebb dolga van, mint az ellenzék által ellenőrzött demokráciákban, ám itt is előfordulhatnak. Tóth Zoltán szerint azonban ennek végrehajtásához annyi feltételt meg kell teremteni, hogy mindenképpen kiderül.
A szakértő példákat is említ, ebbe a körbe tartozik az, ha a választási apparátus olyan szavazólapot állít elő, amelyen például nem a törvényesen jelölt pártok szerepelnek. Ugyancsak a kormány felelőssége, ha bár nem szándékosan csal, de illegitimmé teszi az eredményt azáltal, hogy nem teremti meg a feltételeket. Például nem biztosít pénzt urnák vásárlásához, vagy nincsenek a választók személyazonosítását lehetővé tevő állami nyilvántartások.
Véletlen választási csalások
Ezzel szemben, ha egyes személyek, vagy bizonyos csoportok követnek el választási csalást, annak rendszerint nincs akkora hatása sem társadalmilag, sem az eredmény szempontjából. Mivel azonban a két nagy párt a jelenlegi adatok szerint szorosan egymás mellett áll a népszerűségi listán, könnyel elképzelhető, hogy bizonyos körzetekben pont az a pár szavazat lesz a döntő, amit törvénytelen úton szerzett valamelyik induló. A választási szakértő szerint az egyes személyek által elkövetett csalás elsősorban a közbizalmat fenyegeti, ezzel csökkentheti az eredmény legitimitását.
„Választási csalást csak szándékos magatartással lehet elkövetni, gondatlanságból nem” – szögezi le Tóth Zoltán. Ez abból adódik, hogy egy szavazattal nem lehet a végeredményt befolyásolni, de ha a választási szerv tagja figyelmetlen, ez előfordulhat. Ez azonban leginkább csak pluszmunkát eredményez: ha a szavazóbizottság valamely tagjának betegsége vagy elhalálozása esetében például a törvényi létszám alá csökkenhet a testület létszáma, de folytatják a munkát, meg kell ismételni a választási eljárást az adott körzetben.
Még a voksolás előtt csalhatnak
A szavazás napja előtt elkövethető stikli az ajánlószelvényekkel való visszaélés. A jelöléshez szükséges 750 cédula megszerzése nem egyszerű, főleg a kis pártok számára. A rendszer azonban be van biztosítva: olyan azonosító szükséges hozzá (jelenleg a személyi szám), amely nagy tömegben nem hozzáférhető, így nehéz hamisítani. Könnyen kiszűrhető, ha valaki aláírásával két, vagy több jelöltet támogat, és rendszerint az is lebukik, aki tiltott helyen – például kórházakban, iskolákban vagy a postán sorba állva – gyűjt ajánlásokat. De nyilvánvaló csalás az is, ha a pártaktivista pénzt vagy egyéb juttatást ígér a szelvényért cserébe.
Szintén gyakoriak a kampány során használt nemtelen eszközök (például a másik lejáratása, kevesebb műsoridő biztosítása, vagy a választók etetése-itatása) alkalmazása, vagy éppen a kampánycsend megsértése. De ide tartozik az is, ha a hivatalban levő polgármester például szociális támogatással kecsegteti a választóit.
Piti szavazólapcsalók
Közvetlenül a választás eredményének megmásítására irányulnak a szavazatszámláló bizottságok, vagy annak egyes tagjai által elkövetett csalások. Jellemzően ilyen, ha más adat kerül a szavazatszámlálási jegyzőkönyvbe, mint a tényleges eredmény. Itt nagy a lebukás veszélye, mert a szavazatszámláló bizottság valamennyi tagjának benne kell lennie a dologban, ez viszont a különböző pártállású tagok miatt szinte lehetetlen. Ráadásul mivel a szavazólapokat bizonyos ideig meg kell őrizni, a csalás könnyen bizonyítható is. Másik módszer lehet, ha a bizottság a szavazóköri jegyzőkönyvek összesítésekor más eredményt állapít meg, mint ami az összegzésből kiderülne. Mivel a jegyzőkönyvek több példányban készülnek és többször ellenőrzöttek, a simlire ebben az esetben is hamar fény derülhet.
Gyakrabban fordul elő a szavazólapokkal való visszaélés. Többször megesett már, hogy a szavazatszámláló bizottság valamely tagja utólag – például egy másik pártra is behúzott iksszel – érvénytelenné tette a rivális pártot támogató szavazólapot. Ezek az esetek is könnyen felderíthetők azonban, mivel szigorú elszámolású nyomtatványokra ikszelünk.
Költözők és kétszer-szavazók
A világ minden táján előforduló csalásforma a választói névjegyzékkel való visszaélés (Gogol például a Holt lelkek című elbeszélésében írt arról, hogy egyesek halott emberek nevében adták le voksukat). A névjegyzék pontossága nagyon fontos, főleg kis települések esetén, hiszen a hiba érdemben befolyásolhatja a választás kimenetelét.
A jelenlegi honi szabályozás mellett – ahol a választói névjegyzéket állandóan frissítve, ellenőrzötten állítják össze – nagyobb valószínűséggel fordul elő, hogy a választásra jogosultak egy része saját körzetéből pár napra „átköltözik” máshova, annak érdekében, hogy az ott induló jelöltnek szavazzon bizalmat, vagy éppenséggel azáltal, hogy nem adja le voksát, érvénytelenné tegye a fordulót. Magyarországon több példa is volt erre, főleg alacsony lélekszámú településrészek elszakadásáról tartandó népszavazáskor.
Hasonló logikát követett 1947-ben a híres „kékcédulás”, egész tömegeket megmozgató választási csalás is: akkor ugyanis megengedték, hogy aki a szavazás napján nem tartózkodik a lakóhelyén, máshol – az úgynevezett kék szavazószelvénnyel – leadja a voksát. Azt viszont nem ellenőrizték, hogy pontosan hány helyen szavazott az illető.
A többször szavazók kiszűrése ma sem egyszerű feladat, hiszen a 11 ezer szavazókörből felhozott adatok alapján egy központban kell elvégezni az igazolással szavazók ellenőrzését, igaz, a számítógépek lényegesen egyszerűbbé tették ezt a kontrollt.
Veszélyben a mozgóurnák
Kockázatot jelentenek a mozgóurnás szavazások is. Itt akkor lehet probléma, ha nincs elég számú ellenérdekelt szavazóbizottsági tag, mivel az idős, beteg emberek, akik az urna házhozszállítását kérik, általában jobban befolyásolhatók. Nem veszélytelen feladat egyébként az urnaszállítás, hiszen a lepecsételt, rendszerint autóval szállított szavazatgyüjtő dobozokat akár el is rabolhatják a bizottsági tagoktól, ezzel megsemmisítve szavazatokat.
Szavazófülkén kívül és belül
Bár egy 1870-es választási törvény szerint a magyar ember lelkétől idegen a titkolózás, a hatályos jogszabályok a demokratikus normákat követik, és titkos voksolást írnak elő. Ez azt jelenti, hogy magunkban, a fülke magányában kell ikszelnünk, és tilos például hangosan, más választópolgárok hallatára az általunk preferált pártot éltetni.
