Belföld

A szakértő szerint káros a Kétfarkú Kutya

A szegedi „álpárt" rombolja a közjogi intézményrendszer tekintélyét, mert úgy kezd ajánlószelvényeket gyűjteni, hogy nem is akar indulni az országgyűlési választáson. Ez erkölcstelen és demokráciaellenes - mondta Tóth Zoltán választási szakértő.

A Választási Szakértők Közép- és Kelet-európai Egyesületének főtitkára elmondta: egy párt akkor jogosult indulni a választásokon, ha a bíróság nyilvántartásba vette. „Sportszerűtlen és erkölcstelen, ha valaki úgy vesz részt a kampányban, hogy közben nem résztvevője a választási eljárásnak” – mondta. „Nyilvánvaló, hogy becsapják az állampolgárokat, hiszen ha nincsenek bejegyezve, nem is indulhatnak a választáson és ezt legjobban nekik kell tudniuk. Ez az állampolgárok átverése” – jelentette ki. Azon túl, hogy az álpárt becsapja a választópolgárokat, rontja a többi párt esélyeit is.


A választási harcot kifigurázó „álpárt” nem ígér egyebet, mint örök életet, ingyen sört és adócsökkentést. „Természetesen annak, aki jelöltjeinket támogatja, tisztában kell lennie azzal, hogy érvénytelen lesz az általa kitöltött ajánlószelvény” – mondta korábban Kovács Gergely, a szervezet szóvivője. Hozzátette: „Poén az egész, a választási kampány kifigurázása”.

A törvény alapelve, hogy a választás szereplői kötelesek az esélyegyenlőséget tiszteletben tartani. Amit a Magyar Kétfarkú Kutya Párt tesz – amikor ajánlószelvényeket gyűjt -, az a többi párt esélyegyenlőségének a megsértése is, hiszen ami ajánlószelvényt ők begyűjtöttek, az már nem juthat más, bejegyzett és nyilvántartásba vett pártnak. Megjegyezte: a párt ajánlószelvény-gyűjtésével sérülnek az adatkezelés szabályai is, hiszen arra jogosulatlan szerv gyűjt kopogtatócédulákat. Az MTI annak kapcsán kérdezte meg , hogy a néhány héttel ezelőtt intenzív kampányt indított a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) és elkezdte az ajánlószelvények gyűjtését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik