Igazságos és lendületes kormányzást ígér programjában Gyurcsány Ferenc, melyet hétfőn nyújtott be a parlamentnek, azután, hogy Mádl Ferenc hivatalosan is őt javasolta kormányfőnek. A hamarosan hivatalba lépő kormány programja legalább annyira hasonlít egy választási kampány prezentációjához, mint amennyire a Három kívánság postaládájába beérkező leveleket idézi, a szám mögé persze még vagy két nullát hozzáképzelve. A korábbi – elsősorban a legutóbbi, Medgyessy-féle – kormányprogramokhoz képest azonban még akár realistának is nevezhető.
|
Lakner Zoltán politológus szerint legalábbis visszafogottabb a Gyurcsány-kabinet jövőképe az előzőhöz képest. Bár az is tény, hogy volt honnan fejlődni, hiszen a Medgyessy-kormány programja „politikai aknamező” (volt) a kormányzati ígéreteknek az ellenzék következő választásári kampányában minden bizonnyal kiemelt szerepet játszó számonkérése szempontjából.
A dokumentum kiemelt helyen kezeli a szociálpolitikát, de ennek megítélésében még kormányoldalon sincs teljes egyetértés. Bauer Tamás, a szabad demokraták korábbi képviselője például csalódott amiatt, hogy a társadalompolitikai dinamikája mellett elmaradnak a gazdasági reformok, azok az átalakítások melyek növelnék a hazai gazdaság versenyképességét és elősegítenék a növekedést. „Ily módon továbbra is fennmarad a feszültség az ígéretek költségvetési vonzata és a gazdaságpolitikai korlátok között” – vonta le a tanulságot a FigyelőNet kérdésére Bauer, rámutatva, hogy a most távozó kormány népszerűsége is a túlköltekezést követő gazdasági korrekciók során olvadt el.
Pozitívan értékeli viszont a kormányprogram tematikáját Lakner Zoltán, aki szerint mindenképp újszerű ez a program abból a szempontból, hogy nem a külpolitikára vagy más irányokra, hanem egyértelműen a szociálpolitikára helyezi a hangsúlyt úgy, hogy azért nem feledkezik meg a gazdaságról növekedésről sem, melyről az első oldalakon szól. „Indításnak ennél többet nem lehet csinálni, aztán majd kiderül, mit képes megvalósítani a kormány” – mondta lapunknak a politológus.
Fotó: MTI
Átalakítás helyett feltételteremtés
Abban azonban szinte teljes az egyetértés, hogy a kormányváltás vesztese az egészségügy, mellyel kapcsolatban a kormányprogramban ez áll: 2006-ig nincs lehetőség átfogó modernizációjának végrehajtására. Viszont ígéretet tesz a program arra, hogy a kormány megteremti az ágazat átalakításának feltételeit. Ez utóbbi érvet megalapozatlannak tekinti Bauer Tamás, aki ezzel arra utal, hogy egy rosszul működő rendszer fenntartása is jelentős költségeket jelent.
A politikai akarat hiányáról beszélt az egészségügy kapcsán Lakner Zoltán is. Szerinte a reformokat nagyjából augusztus elején kellett volna megkezdeni, de a kormányváltás után világossá vált, hogy ebbe már nem mernek belevágni a kormánypártok.
|
A Lendületben az ország címet kapott kormányprogram a kevés konkrétuma között megjegyzi, hogy hitelgarancia bevezetését tervezi a kormány a 30 éven aluli házaspárok számára az első önálló lakás megvásárlásához, valamint új lakbértámogatási rendszer kidolgozását a legnehezebb helyzetben lévőknek. A programtervezet szerint a kormány folytatja a hátrányos helyzetű régiók felzárkóztatását, az autópálya-építést, a kórház- és iskolafelújítást, a privatizációt, a mezőgazdaság versenyképessé tételét, viszont új programokat indít az egészségügy, a felsőoktatás és az adórendszer átalakítása érdekében.
A program szerint a gazdaságban cél, hogy egyensúlyra törekedve tartsák fenn a beruházás- és fejlesztésvezérelt növekedést, valamint hogy 2010-ben a forintot felváltsa az euró. A gazdaságpolitika pilléreiként az évi négy százalékot meghaladó egyensúlyőrző növekedést, az egyensúlyi feltételek fenntartását, a szigorú és takarékos költségvetési politikát határozza meg a tervezet.