Belföld

Szili Katalin az MSZP úttévesztéséről

Szili úttévesztésről, Szekeres az MSZP új jóléti küldetéséről, Gyurcsány a jóléti rendszerváltás igazságtalanságairól szólt a reformköri mozgalom kezdetének 15. évfordulóján tartott szegedi tanácskozáson - olvasható a Népszabadságban. A kormány sok jó szót nem kapott.

Az egykori MSZMP átalakulásában kulcsszerepet játszó reformkörök mai alapítványa és a Táncsics Mihály Alapítvány a hét végén tanácskozást rendezett Szegeden „Újabb tizenöt év küszöbén – társadalmi adósságaink” címmel.

Fordulóponthoz érkezett a párt, mert teljesítette eddigi történelmi küldetését, a rendszerváltást – állította Szekeres Imre, a reformkörök egyik alapítója, ma az MSZP alelnöke. Tény, hogy a nyugat-európai jóléti államok visszabontása folyik, de nálunk nem lehet ez a helyzet. Nekünk ugyanis még a jóléti társadalom kiküzdése is feladatunk. Szekeres szerint ez az MSZP új történelmi küldetése.

Nagy érdeklődés kísérte Szili Katalin, Gyurcsány Ferenc és Hiller István megszólalását. Szili nem az Országgyűlés elnökeként, nem az MSZP alelnökeként, hanem egykori pécsi reformkörösként szólalt fel. Mintha ismét utat tévesztettünk volna, mondta. Nem ilyen rendszerváltást akartunk. Megteremtettük a demokratikus baloldalt, de mégsem voltunk urai a folyamatoknak.


A baloldalnak nagy társadalmi adósságai vannak, a hatalom gyakorlatában ugyanis egyfajta pragmatizmus érvényesül, nem pedig a társadalmi igazságosság. Ma úgy tűnik, az MSZP-ben legalább három párt van: egy ideológiai, egy technokrata és egy zsákmánypárt. Ez a helyzet nem alkalmas arra, hogy a párt megőrizze a társadalom bizalmát. Nincs demokrácia ott, ahol a kormányzó politikusokat nem a választók akarata, hanem a tőkekivonástól való félelem mozgatja – hangoztatta Szili.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik