Belföld

A Bush-beszéd megviselte az európai indexeket

A várakozások szerint eséssel nyitnak a Wall Street irányadó részvényindexei szerdán. Kereskedők szerint Európa főbb indexei a Bush-beszéd hatására indultak a negatív tartomány irányába.

George W. Bush elnök várva várt beszédét a befektetők a közelgő háború jeleként értékelik, ennek folyományaként gyengült a dollár és estek a részvénypiac indexek. Bush kedden közölte, hogy az USA teljes erejével is háborúba száll akár Irak ellen.

A nyitás előtti fél órában a Dow Jones Industrial index márciusi határidőre 0,93 százalékkal, a Nasdaq-100 index 0,45 százalékkal csökkent. Az európai részvényindexek hatéves mélypontra süllyedtek, majd emelkedtek kissé a délelőtti kereskedelemben. Az FTSE-100 index 0,15 százalékkal 3484,40 pontra, a DAX-30 0,85 százalékkal 2647,13 pontra esett, míg a párizsi CAC-40 0,45 százalékkal 2812,56 százalékra emelkedett. Kereskedők szerint az esést egyértelműen Bush háború melletti beszéde váltotta ki.

A Bush beszéd nyomán némileg elterelődött a figyelem a Federal Reserve jelenleg is tartó értekezletéről, a Wall Streeten ugyanakkor nem számít kamatváltoztatásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik