A Malév Európa legpontosabb légitársasága az AEA (Association of European Airlines) közelmúltban publikált 2006. év első negyedévi jelentése szerint - olvasható a nemzeti légitársaság közleményében.
Az új kormányt történelmi felelősség terheli, hogy a szükséges költségvetési kiigazítással és a strukturális reformok bevezetésével új fejlődési pályára állítsa Magyarországot, ellenkező esetben hazánk elveszti versenyképességét a világgazdaságban – így summázható annak a fórumnak a tanulsága, amelyet a „Megállapodást a jövőnkért” kiáltványt megfogalmazó magyarországi vállalkozások vezetői tartottak négy neves közgazdásszal.
A május 10-11-i találkozón többek között megvitatták az Európai Unió várható irányelveiből adódó feladatokat, elemezték a pénzügyi, befektetési és biztosítási tevékenységek és termékek összefüggéseit.
Továbbra is a nagy alapterületű, frekventált körzetekben fekvő luxuslakások és az egy-másfél szobás ingatlanok a legkönnyebben értékesíthetők – derül ki az Ecostat legfrissebb elemzéséből. A középkategóriában fekvő, korszerűtlenebb ingatlanok árai stagnálnak, hosszabb távon várhatóan csökkennek. A Balaton és a Velencei tó partján a külföldi kereslet élénkülésére számítanak a szakemberek.
A Mabisz első negyedéves jelentése szerint a biztosítók díjbevételi rangsorában első az Allianz 55,2 milliárd, második a Generali 31,2 milliárd, míg harmadik helyen az ING áll 24,7 milliárd forinttal.
A korábbi tétova reformok után a magyar népgazdaság annyira kifordult a sarkaiból, hogy a hitelminősítők lefokozással fenyegetnek. Az áprilisi parlamenti választások óta a magyar államkötvények és a forint ismét keresett lett, de elemzők szerint ez csak szalmaláng – írta pénteki számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ).
Pénteken délelőtt a feltörekvő piaci valutákkal együtt jelentősen gyengült a forint a bankközi devizapiacon: az euró árfolyama délig 266,70 forintig nőtt, ami csaknem 200 bázispontos forintgyengülés. Ezzel párhuzamosan élénk forgalom mellett komoly korrekciót él át a részvénypiac is, a az Egist és a Molt adják el a legtöbben.
Péntek reggel az általános árupiaci kiigazításban olcsóbb lett a kőolaj is a szabadpiacon, háromnapi drágulás után, amit az amerikai benzinellátás iránt újjáéledt aggodalmak okoztak.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 240,81 pontos csökkenéssel, 24 788,60 ponton nyitott pénteken. Az előző napi záróértékhez képest ez 0,96 százalékos gyengülés. Az MTI által megkérdezett üzletkötők az árfolyamok gyengülésének látják nagyobb esélyét.
A Globus-csoport az idén az I. negyedévet adózás előtt 763,7 millió forint, adózás után 757 millió veszteséggel zárta. Tavaly az első negyedévben 480,2 millió forint volt a veszteség.
A Mol többségi tulajdonában lévő Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) Nyrt. az év első negyedévében 1,255 milliárd forint konszolidált vesztséget könyvelt el, szemben a tavalyi év első három hónapjában elért 5,337 milliárd forint nettó eredménnyel.
Hatszázmillió forintra értékelte a piac azt a telket, amelyért tavaly februárban 4,7 milliárd forintot fizetett volna az akkor még állami kézben lévő Budapest Airport Rt – írja a Népszabadság.
A Dél-magyarországi Áramszolgáltató (Démász) az év első három hónapjában 27,139 milliárd forint nettó árbevétel mellett 1,258 milliárd forint konszolidált mérleg szerinti profitot ért el, amely gyakorlatilag megfelelt a várakozásoknak.
A Mol 110,054 milliárd forint nettó eredményt ért el az első negyedévben, ami 48 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 74,352 milliárd forintot - hozta nyilvánosságra a társaság pénteken. A társaság profitja meghaladta az elemzői várakozásokat, de a bővülésben nagy szerepe volt a gázüzletág eladásának, mint egyszeri tételnek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 116,37 pontos csökkenéssel 25 029,41 ponton zárt csütörtökön, ami 0,46 százalékos gyengülés a szerdai záró értékhez képest.
Kétszer egymillió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság a Nemzeti Autópálya (NA) Zrt.-t, miután szabálytalanul folytatott le hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást két autópályamérnökségre.
Bár az APEH és Baja Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) Elektronikuskormányzat-központ (Ekk) kormánymegbízottja szerdai bejelentése szerint zavartalanul működik az elektronikus adóbevallási rendszer és nem igazolódtak be a sajtóban is megfogalmazott aggályok, a FigyelőNet által megkérdezett cégek nem ezt tapasztalják.
A K and H Equities (Hungary) Zrt. a 2004. évi 3,846 milliárd forint veszteség után még 2005-re is 4,489 milliárd forint mérleg szerinti veszteséget könyvelt el csütörtökön publikált éves adatai szerint.
A magas államháztartási hiány miatt Magyarország és Lengyelország 2012 előtt valószínűleg nem fogja bevezetni az eurót, a többi új EU-tagországban a magas infláció, illetve a belpolitikai kockázatok késleltethetik a bevezetést – állítják a Reuters által megkérdezett elemzők.