Gazdaság

A bonyolult, nem racionális, túlzottan kiterjedt szabályozás nem ösztönöz a jogkövetésre. Betartása költséges a vállalatok számára, ezért rontja a hatékonyságukat, így fenntartása csökkenti az állami bevételeket – állítja közgazdász szerzőnk, cikksorozata első részében.
2006. 07. 27. 08:00
Pécsi civil szervezetek aggódnak az Európa Kulturális Fővárosa 2010 program csúszása miatt. Budapest sem teljesen nyugodt – ezt jelzi, hogy az ügy külön kormánybiztost kap.
2006. 07. 27. 08:00
Vajon az ELLA alapító pénzügyi befektetői 3,5 év után túladnak rohamtempóban növekvő cégükön, vagy a későbbi magasabb profit reményében a további fejlesztések mellett voksolnak?
2006. 07. 27. 08:00
Az emberek csodákra képesek, ha normálisan beszélnek velük. Ez utóbbit a Gordon-féle modellből is megtanulhatjuk. Alapelve, hogy ne sértsük meg és ne is utasítgassuk a másikat, tudjuk megfogalmazni saját érzéseinket és igényeinket, és a problémát mindig az oldja meg, akinek gondot okoz.
2006. 07. 27. 08:00
Heteken belül megszülethet a svájci Stadler állami támogatását biztosító egyedi kormánydöntés, így 2007-ben akár a vonatgyártás is elkezdődhet.
2006. 07. 27. 08:00
Napnyugati borkalauzokban olaszrizlinget fikázó véleményeket olvashatni, melyek nyilván a tudatlanságból fakadnak. Az olaszrizlinget (wälschriesling) az igazi rizling, „a” Rizling, azaz a Rajnai rizling afféle fogyatékos kisöccseként állítják be, mely „gyengébb minőségű szőlő” (Mitchell Beazley: White Wine Guide).
2006. 07. 27. 08:00
Akár maradnak eredeti területükön, akár váltanak, a korábbi életükben megszokott eredmény-centrikusság többnyire sikerorientált pályán tartja az egykori élsportolókat.
2006. 07. 27. 08:00
Nagyszabású akciót hajtott végre a rendőrség a minap: lefoglalták Budapesten az ország legnagyobbnak tartott illegális tartalmat (warez) tároló szerverét. A 12,8 terrabájtnyi cuccot – többek között filmeket, zenéket és szoftvereket – hordozó, korábban Kenyér, újabban Candy Shop névre hallgató szerver elleni akció keretében a szerver üzemeltetésével gyanúsított személy lakásán is házkutatást tartottak és a gyanúsítotti [...]
2006. 07. 27. 08:00
Olaszország ugyan legyőzte Franciaországot a futball- világbajnokság döntőjében, ám a torna igazi nyertese a Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter által egykor gúnyosan „vén Európának” nevezett fél-kontinens volt.
2006. 07. 27. 08:00
A hagyományos képalkotó rendszerek, például a szem, vagy a digitális kamerák közös jellemzője, hogy általában optikai elemeket – lencséket – és érzékelőket tartalmaznak. A Massachusetts Institute of Technology mérnökei most ettől eltérő felfogásban hoztak létre a fotonokat közvetítő és érzékelő megoldást. Találmányuk egy vékony vezetékekből álló gömb, mely szűrők, lencsék és a hozzájuk tartozó detektorok [...]
2006. 07. 27. 08:00
Nemrégiben az első magáncég által épített űrhajó, a SpaceShip One sikeres útja bebizonyította, hogy nemcsak kormányzati pénzekből finanszírozott megaprojektek, hanem kívülállók által megvalósított innovatív ötletek is segíthetik az űrkutatás fejlődését, méghozzá az elért eredmény jelentőségéhez képest nagyon olcsón. Most ismét ilyenre láthatunk példát: az amerikai Bigelow Aerospace nevű cég felfújható űrszondát készített, amelyből a jövőben [...]
2006. 07. 27. 08:00
A csütörtökön harmadik hetébe lépett új közel-keleti háború első napjaiban (hála egy bekapcsolva hagyott mikrofonnak) megismerhettük Bush és Blair beszélgetését a G8 csúcs záró ebédjén (a teljes szöveg: www.ft.com/g8chat oldalon olvasható).
2006. 07. 27. 08:00
Összeállításunk szereplői sikeres élsportolók voltak. Akad köztük olyan, aki – követve a „hagyományos” életpályát – edzőként a medencében elért eredményeit is képes volt megfejelni. Van olyan, aki megmártózott az üzleti életben is, de „civilben” az úszószövetség szakfelügyelője.
2006. 07. 27. 08:00
Egyre többen veszik igénybe a benzin-ármondó internetes szolgáltatásait. A benzinturizmusnak viszont befellegzett – véli a FlexPort Kft. ügyvezető igazgatója, aki szerint az olajnak egyelőre nincs komoly riválisa.
2006. 07. 27. 08:00
Micsoda ház! Amikor az 1867-es kiegyezés utáni idők, a századforduló Magyarországának Európába tagolódó, őrületes ütemben modernizálódó fantasztikus korszakára gondolok (manapság, nem véletlenül, egyre többször), az első emblematikus képek között a New York Palota jut eszembe.
2006. 07. 27. 08:00
Július elsejétől egyedülálló nők is részt vehetnek lombikbébi programban, bár az ezt szabályozó új egészségügyi rendelet több helyen diszkriminatív.
2006. 07. 27. 08:00
A gyógyszercégek, az egészségbiztosító és az orvosi rendelők Bermuda háromszögében olykor elsüllyedhet a beteg pénztárcája.
2006. 07. 27. 08:00
Olvasói sztorik