A Miniszterelnöki Hivatal ismét a Nexus Reklámügynökség Kft.-vel kötött szerződést az idei augusztus 20-i állami központi ünnepségsorozat megszervezésére és lebonyolítására.
Mária Antoinette-et sokan hóbortosnak tartották. Pedig talán csak szabad szeretett volna lenni. Ez királynéként elég nehéz. Kivált, ha a francia udvar hozzá a színtér, szigorú etikettjével, ezer intrikájával.
A szándéknyilatkozat szintjén tesz hitet a szlovák kormányprogram a 2009-es euróbevezetés mellett, kevés konkrétumot árulva el az intézkedési tervekről.
Parkettacsiszolók gyártásával indult a hatvanas években a Cselényi család, amelynek harmadik generációja ma a világ legnagyobb faipari gépgyártójának eszközeit forgalmazza.
a lakosság kétharmada, ám a titkos adatok megszerzését az interneten keresztül „csupán” egy táskalopással azonos súlyú vétségnek tekinti - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből.
Már a néhány ezres lélekszámú településeken is hajlandóak megjelenni a nagy kereskedelmi bankok, a megszorító intézkedések azonban megakaszthatják a fióknyitási lázat.
Az úszó Európa-bajnokság előtti villamos-botrány hullámaiban Aba Botond is elmerülhet. Demszky Gábor főpolgármester a BKV-vezér menesztésével javítana újraválasztási esélyein, de a fővárosi ellenzék is tempózik.
Kána drámája minden más témát lesöpört a világpolitika asztaláról. Néhány napig. A fő gond maradt a régi: az én terroristám a te szabadsághősöd. A színpad ma Libanon. És holnap?
Johnny Cash és Bruce Spingsteen is meghitt viszonyt ápol saját tradíciójával, és mivel nem Európában élnek, úgy tévedhetnek el identitásuk zegzugos építményében, ahogy egy hipnotizőr vezet el minket a húsvéti tojásmatricákkal feldíszített gyerekkori rácsos ágyunkig.
Más az Alkotmánybíróság elnökének, és más az államfőnek a felelőssége - ezt a szempontot mérlegelte a köztársasági elnök a Gyurcsány-csomag aláírásakor. A kormány felelőssége, hogy milyen politikát folytat, de fontos, hogy az államfő is önálló hangon szólaljon meg - hangsúlyozza Sólyom László beiktatása egyéves évfordulója alkalmából adott interjújában.
Evezőstúrán küzdöttem az életemért a múlt héten a Murán és a Dráván negyven fokban. Elfeledett, ezért tiszta vizek futnak sebesen a föveny és a kavicságyak felett, sehol egy lélek, káprázatos forróság.
Kulcsszerepe van az erőbeosztásnak a kerékpárversenyek során, márpedig még a legtapasztaltabb versenyzővel is előfordul, hogy rosszul méri fel tartalékait, aminek pedig csapata láthatja kárát.