Gazdaság

Amerika nem döntötte be a forintot

Rossz, de nem annyira rossz, mint ahogy az elemzők korábban gondolták a várva várt pénteki, amerikai makroadat. Így a befektetői hangulat akár még javulhat is.

1,6 százalékos a második negyedéves GDP felülvizsgált adata (második becslés), ez valamivel kedvezőbb, mint az előzetes, 1,4 százalékos elemzői konszenzus.

Még jobb, ha Goldman Sachs által várt 1,1 százalékos növekedéshez viszonyítjuk. A szám persze nem annyira szép a korábbi, 2,4 százalékos becsléshez képest, de talán megállíthatja a befektetői hangulat további romlását. Az adat jelentős lassulást jelent az első negyedévi, 3,7 százalékos adathoz képest.

A távoli, amerikai hírnek kiemelt jelentősége van magyar szemszögből is, ugyanis a befektetői hangulat további romlása a rekordszinten álló svájci frank további erősödéséhez vezethet. A hír azonban némi jóindulattal pozitívnak mondható, hiszen a várakozásoknál valamivel kedvezőbb.

Az amerikai GDP növekedés joggal tart igényt a befektetők kiemelt érdeklődésére, ugyanis ha az USA-ban elfogy a gazdaság lendülete, akkor az újra recesszióba taszíthatja a világgazdaságot. Ebben az esetben pedig jobbnak tartják kiszállni a kockázatos eszközosztályokból – sajnos ilyeneknek tartják a forint alapú eszközöket is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik