Gazdaság

Bokros: javult a helyzet Magyarországon

Magyarországon tényleg javult a gazdasági helyzet, "és el kell ismerni, hogy ez részben a kormány tevékenységének köszönhető" - mondta Bokros Lajos, az MDF európai parlamenti képviselője a Magyar Televízió Napkelte című műsorában, ahol arról is beszélt, hogy az önkormányzati rendszer megváltoztatására van szükség.

Nem lehet még “végleges győzelemről” beszélni, mert a pozitív folyamatok másrészt annak köszönhetők, hogy megváltoztak a világgazdasági folyamatok, optimistább a hangulat az Egyesült Államokban és az eurózónában is – jegyezte meg Bokros Lajos.

A pénzügyi szakember arról is beszélt, hogy a kedvező helyzetet a kormánynak úgy kellene kihasználnia, hogy “további bizalomerősítő intézkedéseket” hoz. A Magyar Nemzeti Banknak pedig célszerű volna a magyarországi alapkamatot csökkenteni, ha bízik abban, hogy a forint árfolyama nem romlik a későbbiekben – tette hozzá.

A Nemzetközi Valutaalappal véleménye szerint akkor is meg kell állapodni az ország további gazdaságpolitikájáról, ha a következő kölcsönt nem tőle veszik fel. A kölcsönök kamatfelárai ugyanis megemelkedhetnek, ha a befektetők látják, hogy nem számíthatnak a költségvetési szigor folytatására a következő kormány részéről – indokolta véleményét.

Újra kell gondolni, hogy az önkormányzatok egyes szintjein milyen feladatokat “kell kötelezően vagy adott esetben választhatóan ellátni”, máskülönben “a pénzek passzírozásának és tologatásának semmi értelme nincsen” – reagált az önkormányzati szféra 120 milliárdos kormányzati elvonására. A feladatokat kell tehát “megváltoztatni, átszabni, új struktúrába rendezni, és ahhoz kell majd hozzárendelni a pénzt” – folytatta.

Bokros Lajos meglátása szerint a rosszul működő, nem hatékony kisiskolák működtetése helyett az volna célszerű, ha öt-hat kistelepülés összefogna, és közösen tartana fenn egy jó színvonalú iskolát.

Az európai parlamenti munkájáról elmondta: “erkölcsi kötelességének tartja”, hogy Dávid Ibolyával, a párt elnökével és az MDF elnökségével napi kapcsolatban álljon. Miután azonban az EP-ben “szinte félóránként hoznak döntéseket”, minden kérdést nem tárgyalhat meg velük. “Ilyen értelemben tehát szabad kezet kaptam, óriási a mozgástér” azon értékek alapján, amelyekben egyébként az MDF elnökségében teljes az egyetértés – közölte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik