Gazdaság

Gráf az áruházláncokkal tárgyalna az átcímkézés ügyében

A földművelésügyi miniszter még a héten tárgyalni akar a nagy áruházláncok képviselőivel a M.E.G.A.-ügy kapcsán kialakult helyzetről.

Gráf József hétfőn az MTI-nek elmondta: még a héten kezdeményezi a megbeszéléseket, hogy megkérje az áruházak képviselőit, ne forgalmazzanak kétes cégektől származó termékeket.


A miniszter várhatóan felveti majd a forgalmazók esetleges felelősségét is ez ügyben tárgyalópartnereinek.


Gráf József leszögezte: folytatni kívánja azt a munkát, amit másfél évvel ezelőtt az élelmiszerbiztonsági helyzet stabilizálása érdekében munkatársaival megkezdett.


„Azt a szemetet, amelyet néhányan élelmiszernek neveznek, kisöpörjük az országból. Ezt meg is valósítjuk az elkövetkező időben. Emellett nagyon következetesen lépünk fel a szóbanforgó ügyben, mert ez már nem egyszerű csalási akció vagy olcsó, nem megfelelő áruk forgalomba hozatala, hanem bűnügy” – mondta a miniszter.


Gráf József hangsúlyozta, hogy az ügy felgöngyölítésében más hatóságok segítségére is szüksége van a minisztériumnak. Az FVM csak annyit tehet, hogy a kétes eredetű áruk nyomára bukkan és a nyomára vezeti azokat, akik a továbbiakban eljárhatnak – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik