Gazdaság

Még két hónapra felfüggesztették a MÁV biztosítót

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 2006. november 30-ig fenntartja a MÁV Általános Biztosító Egyesület kötelező gépjármű felelősségbiztosítási tevékenységének felfüggesztését - áll a PSZÁF közleményében.

A felfüggesztést eredetileg 2006. június 2-tól 2006. szeptember 30-ig rendelte el a felügyelet. A felfüggesztés meghosszabbítására azért került sor, mert a felügyelet jelenlegi álláspontja szerint – a fejlődés további folytatódását feltételezve – ennyi idő szükséges és elégséges lehet ahhoz, hogy 2006. november 30-ig az egyesület a jogszabályi előírásoknak maradéktalanul megfelelő nyilvántartási rendszerrel rendelkezzen.

A felfüggesztés időtartama alatt az egyesületnek teljesítenie kell meglévő szerződéseiből adódó kötelezettségeit, azaz köteles folyamatosan rendezni az egyesületi tagok által okozott károkat. Az egyesület az egyéb biztosítási módozatait értékesítheti.

Binder István, a PSZÁF szóvivője elmondta, hogy a jövő évi tarifákat az egyesület köteles közzétenni. A gyakorlat amúgy is az, hogy novemberben történnek a felmondások, majd decemberben kerül sor az új szerződések kötésére, így hátrány az egyesületet nem éri.

A MÁV Általános Biztosító Egyesület illetékese közölte: pénteken kapták kézhez a határozatot, így arról érdemben csak a jövő heti vezetői értekezlet után nyilatkoznak. Az új számítástechnikai rendszer november elsejétől működni fog, így nem lesz akadálya az új ügyfelek fogadásának.

A jogszabályok szerint a felügyelet legfeljebb hat hónapra függeszthet fel biztosítót, utána komolyabb szankciók következnek. Erre azonban vélhetően most nem kerül sor, mivel a hosszabbításra is csak a biztonság miatt volt szükség, az egyesület új számítógépes nyilvántartó rendszere ugyanis teszt üzemmódban már egy ideje működik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik