Ushaben Patel, e 37 éves háziasszony India Gudzsarat tartományának Navali nevű falujában él. Minden reggel 5 órakor kel, megfeji a tehenét, és fél óra múlva már a falu tejszövetkezetében van, ahol lemérés és tesztelés után átveszik tőle az aznapi mennyiséget. Délután mindezt megismétli. Naponta körülbelül 14 liter tejet ad le, amivel 2 dollár 80 centet keres. Ebből a pénzből fedezi családja szükségleteit, valamint két fia iskoláztatását. A szövetkezet hatása nagyon jól látható Navaliban. A falu 6 ezer lakosából 932-en tagok, és eleget keresnek ahhoz, hogy hozzájáruljanak egy új út és az iskolai tanítóknak szánt házak megépítéséhez. Tavaly még pénzt is küldtek a Gudzsarat egy másik pontján történt földrengés károsultjainak. 
ELLÁTÁSI LÁNC. Szívet melengető szegénységellenes projekt? Korántsem. India falvaiban összesen 175 ugyanilyen szövetkezet működik, 2 millió taggal. Mindegyik az ország legnagyobb tejipari vállalatával, az általában csak Amul néven emlegetett Anand Milk Union Ltd-vel áll kapcsolatban. A falvakban található begyűjtő központok csak az első elemei egy ellátási láncnak, amely egyébként hasonlít bármely szofisztikált társaságéra. Az Amul feldolgozó üzemei és csomagolási technológiái első osztályúak. Mivel olcsón jut hozzá a nyerstejhez, sajtjaival, jégkrémeivel és csokoládéival a cég évről évre növeli piaci részesedését az Unilever, a Nestlé és mások rovására. Árbevétele évi 25 százalékkal nő, tavaly 612 millió dollár volt, úgyhogy a vállalat komoly ambíciókat is dédelget. Igazi multinacionális céggé akar nőni, és már exportál is az Egyesült Államokba, a Közel-Keletre és Afrikába.
A néhai E. F. Schumachernek tetszene mindez. Az angol közgazdász és filozófus 1973-ban írta meg A kicsi szép (Small is Beautiful) című, A közgazdaságról úgy, mintha az emberek számítanának alcímű könyvét. Abban kifejtette: a fejlődő országokban élő embereknek a hagyományos életvitel eszközeivel kell boldogulniuk, nem szabad belekényszeríteni őket az iparosodott világ túlhajszoltságába. Megaprojektek helyett “emberi léptékű” vállalkozásokra van szükség. Tévedés azt hinni, hogy a tudomány majd megoldja az élet összes problémáját. Éppen ezért “megfelelő technológiák” alkalmazandók, amelyeket az átlagemberek is képesek használni anélkül, hogy mérgeznék a bolygót. Az egyetemeken lelkesen fogadták ezt az ideált, ugyanakkor széles körben úgy tekintették, mint ami nem szolgálhat a gazdasági fejlődés modelljéül.
A Philips átalakította a hegymászók számára kifejlesztett felhúzhatós rádióját, és március óta 20 dollárért árulja az egyszerűbb modelleket Indiában.
Ezzel szemben, ha Schumacher még élne, és megírná a folytatást, annak éppen hogy ez lehetne a címe: A kicsi nyereséges. Nemcsak az utópisták tartanák őt gurunak. Az Unilever, a Philips, a Coca-Cola, a Motorola és mások mindinkább rájönnek arra, hogy ha sikeresek akarnak lenni a fejlődő világban – ahol az emberiség legnagyobb része él -, érdemes az olcsó, miniatűr méretű és könnyen használható termékekre összpontosítaniuk. A pénzügyi szolgáltatások terén egyre divatosabbak, és egyre inkább a fenntartható fejlődés előmozdítóinak számítanak azok a bankok, amelyek az olykor legföljebb 100 dollárt kitevő mikrohitelekre szakosodnak. E tevékenység kivívta az amerikai pénzügyminisztérium és a Világbank elismerését, és kezdi magára vonni olyan nagyágyúk figyelmét is, mint a Citibank vagy a Standard Chartered Bank. Bangalore-tól Bostonig mérnökök sokasága dolgozik olyan olcsó mobiltelefonok és számítógépek kifejlesztésén, amelyek elég egyszerűek ahhoz, hogy az írástudatlanok is tudják használni azokat.
FONTOS PIAC. Mindaz, amire ezek az erőfeszítések irányulnak, az elkövetkező évtizedekben a gazdasági növekedés legfőbb forrása lehet. A Föld lakóinak kétharmada évi 1500 dollárt vagy ennél kevesebbet keres. Az Amul és a hozzá hasonló vállalatok annak bizonyítására törekszenek, hogy a vidéken élő szegényeket igenis lehetséges gazdaságilag járható módon alkalmazni, mégpedig anélkül, hogy a hagyományos életvitelüket tönkretennék. Más társaságok jövőbeni fogyasztókként tekintenek a globális népesség jövedelmi piramisának alján lévőkre. “Az alacsony keresetű emberek nagyon fontos piacot jelentenek számunkra” – mondja Antonio Leon de la Barra, az Unilever bőrápolási cikkekért felelős globális marketingigazgatója. A vállalat jelenleg árbevételének 32 százalékát éri el a fejlődő országokban, de arra számít, hogy az évtized végén ez az arány már 50 százalék lesz. De la Barra szerint “emberek milliárdjai vágynak a jobb márkákra, amelyeket azonban most még nem engedhetnek meg maguknak”.
A Scojo darabonként mindössze 2 dollárért kezdett árulni vény nélkül megvehető szemüvegeket Salvadorban, Indiában, Haitin és Guatemalában.
Az Unilevernek már most komoly piacát képezik a szegények. Az évi 50 milliárd dolláros forgalmat lebonyolító brit-holland óriáscég sok országban darabonként néhány centbe kerülő, apró csomagokban értékesíti termékeit. Indiai leányvállalata, a Hindustan Lever 1987-ben vette át ezt a stratégiát, amikor is egyetlen hajmosásra elegendő kiszerelésben 2-4 centért kezdte árulni a Sunsilk samponokat. Jelenleg a Hindustan Lever 2,4 milliárd dolláros indiai árbevételének már a fele származik az ilyen minicsomagokból. Az Unilever Rexona dezodorstiftjének ára 16 centnél kezdődik, és a termék rendkívül kelendő Indiában, a Fülöp-szigeteken, Bolíviában, valamint Peruban, ahol az Unilever a dezodorpiac 60 százalékát mondhatja magáénak. Egy alig gyűszűnyi doboz vazelin ára 3 cent körül van, akárcsak a 20 fogmosásra elég Close Up fogkrém. Nigériában az Unilever olyan kiscsomagos margarint is forgalmaz, amelyet nem kell hűtőszekrényben tartani.
A szegények alapvető szükségleteit kielégíteni igyekvő vállalatokra ösztönzőleg hatnak az Unilever sikerei. Jó példa erre a brooklyni központú Scojo Vision. Jordan Kassalow szemorvos, a cég társalapítója – aki korábban a folyami vakság nevű betegség megelőzését célzó programokat irányított Afrikában és máshol – abból indult ki, hogy óriási igény van a vény nélkül kapható egyszerű szemüvegekre, de sokaknak nincs 30 dollárjuk a szemészeti vizsgálatra és egy hagyományos szemüvegre. “Emberek százmilliói nem jutnak hozzá ehhez a nagyon egyszerű termékhez” – mondja Kassalow.
HITELBŐL. Ezért aztán márciusban a Scojo darabonként mindössze 2 dollárért kezdett árulni vény nélkül megvehető szemüvegeket Salvadorban, Indiában, Haitin és Guatemalában. A szemüvegeknek csak három dioptriafokozatuk van. A forgalmazást kisvállalkozók tucatjai végzik, akiket a Scojo nem csupán megtanít erre a munkára, hanem 75 dolláros hitelt is nyújt nekik, hogy legyen miből megvásárolniuk a betűtáblákat, elkészíteni a brosúrákat és beszerezni az induló szemüvegkészletet. Már az első hónapokban sok ezer szemüveg fogyott, és a Scojo úgy számol, hogy a nyereségességhez évi százezer darabot kell eladnia.
Az Unilever sok országban darabonként néhány centbe kerülő, apró csomagokban értékesíti termékeit.
Technológiai társaságok szintén kezdik megcélozni az alacsony jövedelmű embereket. A londoni Freeplay Energy Group például úttörő szerepet vállalt a felhúzhatós rádiók terén. A cég még 1996-ban tervezte első kurblis rádióját, azzal a céllal, hogy Afrikában az emberek hallgatni tudják a közszolgálati adó egészségügyi, mezőgazdasági és oktatási műsorait. A szubszaharai térségben az otthonoknak csak 30 százalékában van villamos áram, és mivel az egy főre jutó jövedelem 100 és 300 dollár között mozog, sokan nem engedhetik meg maguknak azt sem, hogy rendszeresen elemeket vásároljanak.
Hat év alatt a Freeplay 3 millió rádiót adott el. A készülékek nyugaton is népszerűek a táborozók körében, áruk itt 100 dollár. A szegény országokban viszont engedménnyel árusítják a készülékeket a segélyszervezeteknek és a kormányoknak. Ruandában 65 ezer olyan tizenéves kapott Freeplay-rádiót, aki családfővé vált, miután apja meghalt a polgárháborúban. A magántulajdonú cég már most is nyereséget ér el a rádiókon, és azt reméli, hogy az eladott darabszám növelésével jelentősen csökkenteni tudja a gyártási költségeket. Ám nem áll meg a rádióknál: újabban már tekerős akkumulátorfeltöltőket is gyárt Motorola mobiltelefonokhoz és Coleman zseblámpákhoz, sőt ugyanilyet tervez orvosi tesztberendezésekhez.
A játszmába fogyasztói elektronikai óriáscégek is beszállnak. A Philips átalakította a hegymászók számára kifejlesztett felhúzhatós rádióját, és március óta 20 dollárért árulja az egyszerűbb modelleket Indiában. Az év végéig százezer darabot kíván eladni belőlük. “Ez hozzájárul majd ahhoz, hogy Indiában piacvezető legyen” – jósolja Radzsiv Karval, a társaság ottani részlegének vezérigazgatója.
Az olcsóság és az egyszerűség jelszavait követik azok a távközlési szakemberek is, akik mobiltelefon- és adatszolgáltatást akarnak eljuttatni távoli falvakba. “Az emberek mindenfelé különböző ötletekkel állnak elő ez ügyben” – mondja Michael L. Best, aki a Massachussetts Institute of Technology (MIT) médialaboratóriumának munkatársaként számos technológiai együttműködést irányít Ázsiában.
Seregnyi mérnökével és nagyszámú szegény vidéki népességével India az effajta innovációk egyik bölcsője. Madrasz tartományban az N-Longue nevű start-up vállalkozás tisztán kereskedelmi alapon kiépített egy olyan rendszert, amely mobilszolgáltatásokat továbbít 15 ezer indiai falu internetes kioszkjaiba és telefonközpontjaiba. Egy vonal 300 dollárba kerül, ami csupán 30 százaléka a hagyományos vezetékes vonalak költségének. Az internethasználat díja mindössze 3 cent óránként, és bár a kapcsolat nem olyan gyors, mint amilyet a legkorszerűbb technológiák biztosítanak, ahhoz elég, hogy kórházak vagy egyetemek videokonferenciát tartsanak. Az Encore Software augusztusban hozta ki Simputer nevű, 200 dollárba kerülő kézi készülékét, amelynek könnyen kezelhető szoftvere beszédről írott szövegre (és vissza) fordít a különböző indiai nyelvjárásokon. A bangalorei tudományos intézet egy teamje olyan szoftvert fejlesztett ki a Simputerhez, amelyet az írástudatlan emberek is használni tudnak. A számítógép arra is alkalmas, hogy a mezőgazdasági szövetkezetek tájékozódjanak az aktuális termelői árakról, vagy hogy utazó orvosok információkat küldjenek betegeikről a kórházaknak.
ERŐS GYÖKEREK. Néhány jövőkutató szerint “a kicsi nyereséges” mozgalom a multinacionális cégek új generációját fogja kitermelni. Az Unilever és az Amul máris “alapvetően újragondolták a nagyvállalat természetét, de ugyanígy a kisvállalatét is” – mondja C. K. Prahalad, a Michigan University menedzsmenttanára. Úgy véli, a jövő sikeres multijai globálisak lesznek a marketing és az ellátási láncok tekintetében, ugyanakkor megőrzik az erős gyökereket a falvak szintjén. “A kihívás az, hogy a fejlődő országokban olyan virtuális szervezetek jöjjenek létre, amelyek egyesítik a nagyüzemi gazdaságosság és a kis méret előnyeit.”
Hasonlóan vélekedik Amrita Patel, az indiai tejtermék-fejlesztési tanács elnöke, rámutatva, hogy az Amul a falusi tejszövetkezetek hálózatának tulajdonában van. A cég tavaly 12 millió dollár nyereséget ért el, aminek a felét szétosztotta részvényesei – a termelők – között. Egy ilyen modell sok másféle szövetkezetnek, például gyümölcs- vagy virágkertészeteknek is segíthet abban, hogy a termékeik kijussanak a világpiacra.
Falusi szövetkezetek. Alternatív technológiák. Sokak számára úgy csenghetnek, mintha valamilyen idealisztikus múlt maradványai volnának. Holott sokkal inkább mutatnak a felé a jövő felé, amelyben a kicsi lesz a nyereséges
