Élet-Stílus

Túl veszélyes az olimpiai szánkópálya?

A Nemzetközi Szánkószövetség (FIL) elnöke aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy túlságosan gyors a 2010-es vancouveri téli olimpiára épült pálya.

A tesztek során a versenyzők olykor 149 km/órás csúcssebességet értek el, noha mostanáig úgy gondolták a szakemberek, hogy a szánkóval maximum 135-136 km/órával lehet siklani.

Josef Fendt nem örül a gyorsulásnak, ezért arra kérte az olimpiai szervezőket, hogy a lehető legtökéletesebb jeget biztosítsák a kanyarokba be-, illetve kimenet. Már csak azért is, mert a 2500 tesztelő három százaléka bukott, ami ugyan normális egy ilyen új pályán, de ekkora sebességnél mindenképpen veszélyes.

Az olasz Armin Zöggeler, a sportág egyik legjobbja ugyanakkor nem olyan borúlátó, mint Fendt, szerinte lehet kontrollálni a lesiklást a vancouveri pályán. “Nem látok semmi gondot a versenyzők számára” – jelentette ki.

A FIL elnöke viszont igyekszik már előre gondolkodni, felvetette, hogy a jövőben új pályák létesítésekor maximálni kellene az elérhető sebességet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik