Élet-Stílus

Magyar ember sörrel nem koccint?

Magyar ember sörrel nem koccint – tartja a mondás. De letelt a 150 év – érkezik rá a felelet. Annyi biztos, hogy a tilalmat mindenki ismeri, talán csak az osztrákok nem.

Városi legenda, hagyomány vagy borgőzös estéken született mélymagyar csökönyösség, máig nem tudni. Tény viszont, hogy a magyarok fele nem hajlandó sörrel koccintani – dacból. Az osztrákok ugyanis az 1848-49-es magyar szabadságharc leverése után a söröskorsó összeütésével ünnepelték győzelmüket, így ültek tort az aradi tizenhárom felett. Ez ugyan történetileg nem bizonyítható, mint ahogy a lakosság másik felének álláspontja sem, amely szerint az osztrákokra és sörükre kirótt büntetés 150 évig volt érvényben. 1999. október 6-tól tehát minden rendes magyar ember azzal koccint, amivel csak akar.

Magyarok, koccintanak 8fotó: mti)

Magyarok, koccintanak (fotó: mti)

A témában nyilatkozó történészek nem tudnak olyan időpontról, olyan „fórumról”, ahol arról döntöttek volna, hogy fenti okból magyar ember sörrel nem koccinthat. Az aradi áldozatok felett ünneplő osztrákokról mindössze egyetlen ábrázolást ismerünk, ez is pezsgőspoharakat az égnek emelő tiszteket ábrázol, akik átszellemülten figyelik a képen fölöttük lebegő sast. Ennek ellenére nem lehet véletlen, hogy a sörkoccintás tilalma ilyen széles körben ismert.

Az egyik realisztikus magyarázat, hogy a sörfogyasztás elterjedésével a magyar bortermelők hazafias húrokat pengetve próbálták visszaszerezni ügyfeleiket. Egy másik magyarázat kissé összetettebb, de történelmi források híjján éppoly logikusnak tűnik. E szerint a szabadságharc leverése után a császári elnyomás az ellenállás minden szervezett formáját lehetetlenné tette. Megkezdődött a passzív ellenállás, a Ferenc Józsefet és uralmát illető kritikák a magánszférába szorultak vissza. A felszínen csak a magyaros viselet és egy-egy titokban kiragasztott szórólap jelent meg.

Gimnáziumi történelemkönyvek keretes szereplője a korból, mégis kevesen ismerik például a vereség egyik okozójának tekintett, Windisch-Grätz hercegnek címzett átkot: Verjen Isten Népem Dúlásáért Ínséggel, Sanyarúsággal, Cholerával Hazám Gaz Rablója, Átok Tetézzen! A kezdőbetűk a herceg nevét adják, a korabeli szórólap készítője pedig az életével játszott. Elképzelhető tehát, hogy ennek a teljesen jogos, de elnyomott fájdalomnak és dacnak esett áldozatul a hazánkban osztrák közvetítéssel terjedő sör is.

Akármi is az igazság, régi hagyománnyal állunk szemben – ha nem is százötven éve. Ami pedig az elévülést illeti, itt csak a logikára támaszkodhatunk. Ha bárki, bárhol a kortársak vagy az utódok közül megfogadta, hogy nem enged a 48-ból, sörrel márpedig nem koccint: el tudjuk képzelni, hogy ezt időhöz kötötte? Létezik olyan helyzet, amikor kimondjuk: mostantól 150 évig „haragszom rátok”, de utána boruljunk egymás keblére? Ha igen, koccintsunk bátran, ha nem, azon sem fog megsértődni az osztrák sógor. De azon se lepődjünk meg, ha a nyugati szomszédnak fogalma sincs arról, hogy mi ilyen sógor-koma viszonyban lennénk egymással. Érdemes mindkettőt kipróbálni!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik