Élet-Stílus

Sárkányt kapott az Állatkert

A komodói varánusz Szent György napján mutatkozott be a nagyközönség előtt a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az indonéziai Komodón, illetve a környező szigeteken őshonos hüllő Európában csak tizenkét állatkertben látható.

A Chesteri Állatkertből érkezett komodói sárkány fajának első képviselője Magyarországon, sőt, egész Európában is csak tizenkét olyan állatkert akad, amelyik ezt a ritka állatfajt bemutatja. A komodói varánusznak is nevezett hüllő vadon csak Indonézia néhány szigetén, Komodón, Rincán, Gili Motangon, Gili Dasamin, néhány további, kisebb szigeten, valamint a jóval nagyobb Flores-en fordul elő.

A szabad természetben is ritkának, sebezhetőnek számító faj a ma élő gyíkok legnagyobb termetű képviselője. A kifejlett állatok hossza a három métert, tömegük a 70 kg-ot is elérheti, sőt a legnagyobb ismert példány 166 kg-ot nyomott. A Budapestre érkezett állat ennél jóval kisebb: nagyjából egy méter hosszú, hiszen még másfél éves sincs. A Chesteri Állatkert munkatársai az állatot Irwin-nek nevezték el, a 2006 szeptemberében, tragikusan korán elhunyt ausztrál természetfilmes és állatkert-igazgató, Steve Irwin emlékére.

Irwin az Állatkert új kedvence (fotó: MTI)

Irwin az Állatkert új kedvence (fotó: MTI)

Irwin nemcsak amiatt különleges, hogy egy állatkertben rendkívül ritkán látható hüllőfaj képviselője, hanem amiatt is, hogy szűznemzés útján jött a világra. Ez a biológiai jelenség, amelynek lényege, hogy a nőstények alkalmanként hímek „közreműködése” nélkül is képesek utódoknak életet adni, rendkívüli ritkaságnak számít a természetben.

A Fővárosi Állat- és Növénykert több éve szervezi a komodói varánusz beszerzését, sőt hosszabb távon szaporodó állomány beszerzése is szerepel a tervek között. Irwin, a most érkezett komodói varánusz férőhelyét a tevék szomszédságában, a Pálmaház sarkánál alakították ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik