Már a mozikban: Kebab kapcsolat

Világfaluvá terebélyesedő világfalunkban jelentős igény mutatkozik a – nevezzük így – etnikai filmekre, amikor is egy ország bevándorló népességének mindennapjai kerülnek górcső alá, dráma (Fallal szemben), avagy vígjáték formájában (A Kelet az Kelet). Az olvasztótégelyes tengerentúlon már jó régen készítik az ilyen filmeket, tulajdonképpen Woody Allen sem csinál mást, amikor „zsidózik”, odaát az utóbbi idők „zászlóshajója a Bazi nagy görög lagzi volt, az egypatronos Nia Vardalos egyetlen patronja, nálunk is történtek kísérletek, inkább felemásra (gyengére) sikeredettek (Rap, Revü, Rómeó), mint jobbak (Nyócker). Ezek a mozik Európában elsősorban ott számíthatnak érdeklődésre, ahol jelentős számú (többmilliós), egyaránt asszimilálódni vágyó, de hagyományait foggal-körömmel védő kisebbség él: Anglia, Franciaország – és Németország. Nem pusztán azért, mert ők volnának a célközönség, hanem mert mindenfajta (tehát éppenséggel tősgyökeres) néző számára izgalmas (drámai, humoros stb.) az izolált, csak félig „gyarmatosított” helybéli világuk.

Nem lehet nem szeretni

A német író-rendező, Anno Saul (Zöld sivatag) ennek a miliőnek a viccesebb – szórakoztatóbb – véget fogta meg. Jól és élvezetesen. Például aki azt hiszi, hogy a Kebab kapcsolat kapcsán majd egyszerű (primitív) toposzos tréfákra számíthat, téved. Szerencsére. Nincs ostoba mulatozás a török identitáson, pláne, hogy mindegyik szereplő akcentus nélkül szólal meg Goethe veretes nyelvén. Helyette a colour locale abban nyilvánul meg, hogy Hamburg törökök lakta városrészében járunk, ahol az ifjú Ibo (nem lehet nem szeretni: Denis Moschitto) filmrendező ambíciókat dédelget, szeretné elkészíteni az első német (!) kung-fu filmet, miközben nagybátyja, Ahmet falatozójáról gyárt jópofa és eredeti (akciófilmes) reklámokat. Felívelő karrierjét, emberségét próbára teszi, hogy szerelme, a színésznői babérokra pályázó Titzi (Nora Tschirner) terhes.

Nem fog törököt

Tulajdonképpen a Kebab kapcsolat az apaság (a felelősség) vállalásáról szól, romantikával és sok humorral. A film – vélhetően – szándékosan túlcsorduló boldog végéig számtalan alkalommal csal mosolyt a néző arcára, ami elkíséri a moziból kifelé menet is. És ráadásul Anno Saul úgy tanít (több) toleranciára, hogy egyetlen egyszer sem beszél róla. Olcsó viccel: nem fog törököt.