Üzleti tippek

Lekaszálja az autósokat a Mol?

A versenyhatóság gyanúja szerint a Mol visszaélhetett piaci erőfölényével, és indokolatlanul magasan tartotta az üzemanyagok nagykereskedelmi árát. A GVH korábbi vizsgálatakor már javasolta a cégnek árképzésének átláthatóbbá tételét, amit a Mol nem tett meg.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Mol ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmának feltételezett megsértése miatt – közölte szerdán a versenyhatóság.

A GVH észlelései és a rendelkezésre álló piaci információk alapján felmerült annak a gyanúja, hogy a Mol üzemanyagpiacokon 2006. január 1. óta alkalmazott nagykereskedelmi árai túlzottan magasnak minősülnek, amelynek érezhető hatása lehet a kiskereskedelmi árakra is – áll a hatóság közleményében. A háttérben a Mol esetleges gazdasági erőfölényén alapuló indokolatlan árazása lehet a GVH gyanúja szerint. Az eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette – figyelmeztet a hatóság.

Mint az fn.hu korábbi cikkében írta, a domináns piaci helyzetben lévő Mol által által meghatározott nagykereskedelmi üzemanyagár nem a cég költségeit tükrözi. Ez éppen a GVH egy korábbi, 2001-es vizsgálatából derült ki. A Mol a genovai, dollárban számolt termékárakhoz hozzászámítja, mennyibe kerülne leszállítani Magyarországra vonaton, és az importáló egyéb költségeivel. Tehát az ár az alternatív beszerzés számított árával egyezik meg.

Profi profitképzés

Magyarán, ha a Mol tud szerezni olcsó orosz kőolajat a világpiaci ár alatt, majd abból készterméket állít elő a saját finomítójában, akkor a megspórolt költség nem jelenik meg a nagykereskedelmi árban. A GVH ezt az árképzési elvet elfogadta. Jelenleg tehát valószínűleg arról van szó, hogy hatóság gyanúja szerint ezen árképzési elv szerint számított árak fölé ment a Mol.

A GVH korábbi vizsgálatakor javasolta a cégnek árképzésének átláthatóbbá tételét, amit a cég – a versenytársakra való hivatkozással – nem tett meg.

Tavalyi cikkünkben – amelyben az üzemanyagok idei drámai drágulását vetítettük előre – szóltunk az uniós összevetésben is magas adótartalomról is, amely jelentős összetevője a honi üzemanyagárnak. Az ólommentes benzin jövedéki adója 120 forint, ehhez társul még az áfatartalom – ez példának okárt 340 forintos 68 forint – az adótartalom tehát jóval meghaladja az 50 százalékot. A példából az is látható, hogy minél magasabb az üzemanyagár, annál többet “kaszál” az állam (legalábbis az áfa esetében, a jövedéki adó fix).

Az adó okozza a nagyobb különbséget

A gázolaj adótartalma is jelentős, bár a benzinénél kedvezőbb: 97,35 forint literenként a jövedéki adó, 64 forint az áfa 320 forintos gázolajnál, nagyjából tehát az ár fele adó.

A magas adótartalom az oka, hogy hazánkban az üzemanyagár nemzetközi összevetésben nem mondható alacsonynak. A benzin adók és illetékek előtti ára ugyanis az energy.eu információ szerint nagyjából a más országokban szokásos mértékű, és az áreltérések viszonylag szerények (néhány eurócent). Az adózás előtti ár itthon magasabb, mint például Svédországban, vagy Szlovéniában, viszont alacsonyabb, mint Olaszországban, vagy Görögországban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik