Szórakozás

Bíró Icát kimentették szorult anyagi helyzetéből

A metal lady kilátástalan helyzetbe került svájcifrank-hitele miatt, de az aggasztó hírek után rátalált a segítség.

Bíró Icáról súlyos anyagi helyzete miatt cikkeztek néhány nappal ezelőtt. Az egykori modell budai ingatlanára felvett hatalmas hitele miatt került csapdába, ezért megpróbálta eladni vagy kiadni a házat, sikertelenül. A teljes kilátástalanság a mindennapokra is rányomta a bélyegét.

“Az egész családom érzi, hogy feszültebb vagyok. Többfelé kell koncentrálnom. Nem azzal foglalkozom, amit szeretek, a sporttal, a tanítással, hanem ezt az ügyet próbálom elsimítani” – mondta a Reflektornak Ica.

A híreknek köszönhetően aztán villámcsapásként jött a segítség, így a szőke sztár egy időre fellélegezhet, sőt ismét azt csinálhatja, amihez a legjobban ért.

“A cikkek megjelenése után egyből csörgött a telefonom. Jött egy ingatlanos, és jött egy régi ismerős egy óriási beruházással, és a klub, mint olyan már működőképes általa. Már nem kiadó, hiszen egy közös projektbe vágtunk. Szépség, egészség, és minden, amiben én magam is részt tudok venni. Egyelőre még szédülök, olyan gyorsan pörögtek az események, de úgy látszik, a jóisten mindig figyel” – mesélte Bíró Ica.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik