Szórakozás

Bíró Ica: Felháborítónak tartom, hogy ilyen helyzetbe hoztak a bankok

Bíró Ica (bíró ica)
Bíró Ica (bíró ica)

Az egykor Metal Lady hiteltörlesztése megduplázódott az évek folyamán, ingatlanára pedig nem érkezik vevő.

Bíró Icára elviselhetetlen teherrel nehezedik rá svájci frank hitele – írja a Bors. A fitnesznagyasszony már tavaly is beszélt hitelcsapdájáról, de helyzete egyre kilátástalanabb. Közel 100 millió forint értékű, 240 négyzetméteres budai ingatlanát – amiben egykor modellképzés, kineziológia és kozmetikai kezelések zajlottak –  csak nem sikerül eladnia.

“Tavaly már akadt volna több vevő, de sajnos végül nem jött össze az üzlet. Azóta is próbálkozom a kiadással, eladással vagy befektetővel, de még nem jött el az igazi. A kerületi önkormányzat is igényt tartott volna rá, ám olyan árat akartak fizetni, mely nem volt elég ahhoz, hogy megegyezzek a bankkal. Nem akarok panaszkodni, és nem is fogok, mert hiszek az igazságban. Felháborítónak tartom, hogy több ezer emberrel együtt ilyen kilátástalan helyzetbe hoztak a bankok. Ha tehetném, és lenne egy partnerem, újra beindítanám a vállalkozást, de egyelőre csak az eladást és a kiadást látom biztos megoldásnak” – mondta el Bíró Ica.

Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik