Belföld

A Fidesz arra kéri az Országos Választási Irodát (OVI), hogy a népszavazáshoz benyújtott aláírásokat három hét alatt ellenőrizze. Az OVI vezetője hangsúlyozta, még nem fordult elő, hogy a közigazgatásban nem hajtják végre a feladatot, a határnap ugyanakkor december 8-a.
2007. 11. 08. 17:34
Az emberek többsége el se menne egy népszavazásra, és akkor sem mehet egyik kezdeményező sem biztosra, a választók ugyanis nagyon megosztottak a válaszokat illetően – áll a Medián legfrissebb kutatásában. A FigyelőNet népszavazási próbája is ezt igazolja: mind Gyurcsány Ferenc tisztasági csomagját, mind a Fidesz által kezdeményezett, képviselői juttatásokkal kapcsolatos kérdéseket támogatná a többség.
2007. 11. 08. 17:20
Minden parlamenti képviselő tiszteletdíja és költségtérítése elérhető csütörtöktől az Országgyűlés honlapján. Az adatokból kiderül, hogy mennyi pénzt utalt az Országgyűlés szeptemberben az adott politikus számlájára. Mostantól minden hónapban felkerülnek az internetre az aktuális adatok.
2007. 11. 08. 16:28
Magyarországon szükség van az önkormányzati rendszer reformjára; először az önkormányzati szervezetekkel kell egyetértésre jutni a szakmai kérdésekben, csak ez után lehet a reformról politikai egyeztetéseket kezdeni - mondta Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
2007. 11. 08. 16:11
Tomás Julínek cseh egészségügyi miniszter elismeréssel szólt a magyar ágazati reformokról, és közölte, náluk is lesz vizitdíj. Horváth Ágnes magyar szakminiszter egyeztetést kezdeményez a visegrádi országok minisztereivel.
2007. 11. 08. 14:41
A kormány tettarányos büntetést, alkotmányos, szakszerű, törvényes megoldást akar a közlekedési szabályok megszegőivel szemben – erről az Új rend és szabadság programért felelős kormánybiztos beszélt csütörtökön kormányszóvivői tájékoztatón.
2007. 11. 08. 14:35
A családi támogatásokra 2008-ban 8,3 százalékkal, mintegy 41 milliárd forinttal többet fordít a kormány, így a támogatások megőrzik reálértéküket – mondta Budai Bernadett a csütörtöki budapesti kormányszóvivői tájékoztatón.
2007. 11. 08. 14:26
Az idei 50 millió forint után jövőre 150 millió forintos központi forrás segíti a magyar pálinka marketingjét mind a hazai, mind a külpiacokon, és jövőre akár önálló pálinkatörvény is születhet – jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Békésen.
2007. 11. 08. 14:10
Jövő szeptembertől egy teljesen új szakképzési rendszerben tanulhatnak majd a fővárosi diákok. A szakközépiskolák úgynevezett Térségi Integrált Szakképző Központokba fognak tagozódni. A főváros vezetése azt ígéri, az új szerkezet áttekinthetőbb és egységesebb lesz az eddiginél, és nem kell több iskolát bezárni hozzá.
2007. 11. 08. 13:15
Átlagosan 8 centiméter vastagra hízott a hótakaró csütörtökre virradóra Kékestetőn. A folyamatos havazás miatt akár már december közepe előtt is megnyílhatnak a kékestetői sípályák.
2007. 11. 08. 12:32
Szabó Ferenc Bács-Kiskun megyei főügyész-helyettes a Magyar Nemzettel közölte, hogy az előzetes letartóztatásban lévő Zuschlag János már harmadszor tagadta meg a vallomástételt. A Zuschlag-ügyhöz kapcsolódóan pedig több zuglói szocialista politikus otthonában és irodájában is házkutatást tartottak.
2007. 11. 08. 07:56
A BKV tagadja, hogy 25 százalékkal is drágulhat az utazás, de a pontos díjemelési javaslatot nem részletezték – írja a Népszabadság. Az Info Rádió korábbi értesülése szerint akár 9500 forint is lehet egy havibérlet.
2007. 11. 08. 07:44
Az SZDSZ támogatja azt a javaslatot, hogy a pártok képviselőjelöltenként 10 millió forintot költhessenek el a parlamenti választási kampányban, ugyanakkor pártonként kétmilliárd forintban maximálná az elkölthető összeget - mondta Gusztos Péter, a liberálisok ügyvivője a képviselőtársával, Hankó Faragó Miklóssal közösen tartott szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
2007. 11. 07. 17:20
A Magyar Posta (MP) fokozott biztonsági intézkedések mellett csütörtöktől megkezdi a novemberi nyugdíjjárandóságok kézbesítését, ami a 13. havi nyugdíj második részletét, valamint a nyugdíjemelés visszamenőleges összegét is tartalmazza - közölte az MP.
2007. 11. 07. 16:41
December 1-től minden kórházban duplájára emelik az egy betegre fordítható étkezési pénzt, amelyre összesen hárommilliárd forint jut - mondta az egészségügyi miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2007. 11. 07. 16:04
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)érdekvédő szervezet szerint a szüléssel kapcsolatban is megillet mindenkit az a jog, hogy orvosi kezelése során keletkezett személyes adatait, egészségi állapotára vonatkozó információkat senki semmilyen módon ne hozza nyilvánosságra.
2007. 11. 07. 15:26
A Fidesz szerint jövőre 18 ezer forinttal emelkedik egy átlagos adófizető adóterhe – mondta Varga Mihály sajtótájékoztatóján. Budai Bernadett szerint a ciklus végére csökken az adócentralizáció, azaz az átlagos adóterhelés mértéke.
2007. 11. 07. 15:24
Az év végi feszített munkatempóban egyre inkább úgy tűnik, napról napra magasabb a feldolgozásra váró papírhegy, az engedélyezésre váró megrendelők, a köröztetésre váró pénzügyi jelentések, valamint a feldolgozásra váró számlák száma. A ScanFront 220P az első igazi hálózati dokumentum beolvasó a Canontól, amely forradalmi megoldást nyújt arra, hogy vállalkozása papír alapú dokumentumait digitalizálja és megossza a munkacsoport tagjaival.
2007. 11. 07. 14:04
Konkrét adat merült fel a Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselőt bántalmazó rendőr kilétére vonatkozóan – mondta el Lőrincz Edina, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a Magyar Nemzet szerdai számában megjelentek kapcsán, miszerint az ügyészségnek sikerült megállapítania, ki bántalmazta a politikust tavaly október 23-án.
2007. 11. 07. 14:00
Olvasói sztorik