Belföld

Transzformátort rongált meg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egy férfi, aki a trafók egyes alkatrészeit is elvitte. Az elkövetőt elfogták, a nyomravezetőt pedig megjutalmazták - tájékoztatta a rendőrség szerdán az MTI-t.
2009. 01. 21. 18:30
Lakása ajtaján keresztül vélhetően gázpisztollyal lőtt az érte érkező rendőrökre egy középkorú asszony szerda délután Debrecenben - közölte a helyszínen Vezendi Jánosné rendőr őrnagy. A rendőrök később behatoltak a lakásba, a nőt mentőkocsi vitte el.
2009. 01. 21. 17:00
Január harmadik hetében 24 százalékkal többen jelentkeztek az orvosoknál influenzaszerű megbetegedéssel, mint az előző héten, de járvány továbbra sincs Magyarországon - közölte az Országos Epidemiológiai Központ járványügyi osztályának főorvosa.
2009. 01. 21. 16:05
Az egészségügy történetének legnagyobb fejlesztése valósulhat meg azzal, hogy a kormány megemelte a póluskórházak pályázati keretét - jelentette be Vojnik Mária, Egészségügyi Minisztérium államtitkára.
2009. 01. 21. 15:19
Felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) szerdán kihirdetett elsőfokú ítéletében azt a férfit, aki a 2006. október 23-ai tüntetésen beindította a Városháza parkban kiállított régi harckocsit, és azzal közlekedett.
2009. 01. 21. 15:05
Feltehetőleg szén-monoxid-mérgezésben halt meg egy férfi és egy nő, akiknek holttestére szerdán találtak rá Budapesten, egy V. kerületi lakásban.
2009. 01. 21. 14:05
Közveszélyokozás bűntette és más bűncselekmények miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) szerdán elrendelte a csepeli gyújtogatással gyanúsított férfi előzetes letartóztatását február 21-ig.
2009. 01. 21. 13:15
Gyurcsány Ferenc és a magyar delegáció különgéppel utazott Ománba és Katarba. A 24 millió forintos bérleti díjat a kormány és a miniszterelnökkel utazó üzletemberek közösen állják.
2009. 01. 21. 13:05
Nincs tabutéma a költségvetési kiadáscsökkentés tekintetében, az idei évre tervezett 2,6 százalékos hiány pedig sarokkőnek tekinthető - mondta Molnár Albert, szocialista képviselő.
2009. 01. 21. 12:59
A magyarok mindössze 46 százaléka elégedett az életével, amellyel, hasonlóan a fél évvel korábbi helyzethez, ismét csak Bulgáriát előzzük meg az Európai Unió tagállamai közül - derült ki az Eurobarometer legfrissebb felméréséből.
2009. 01. 21. 12:39
Cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezte Toller László szocialista parlamenti képviselőt a Szigetvári Városi Bíróság szerdán hozott elsőfokú, nem jogerős határozatában.
2009. 01. 21. 11:21
Gergényi Péter volt budapesti főkapitány tagadta bűnösségét abban a Fővárosi Bíróságon (FB) szerdán megkezdődött perben, melyben egy magánszemély pótmagánvádlóként hivatali visszaéléssel vádolta meg a tábornokot a Kossuth tér 2006. évi lezárása miatt.
2009. 01. 21. 10:35
Az ománi szultán fogadja szerdán Gyurcsány Ferenc kormányfőt, aki előző este kezdte meg tárgyalásait az Öböl-menti arab országban. Este a miniszterelnök továbbutazik Katarba.
2009. 01. 21. 07:49
Olvasói sztorik