Nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett csütörtökön az az amerikai állampolgárságú fiatal nő, akit a kalocsai holokauszt-emléknapok záró rendezvényén lőttek vagy dobtak meg a helyi zsidó temetőben.
A Jobbik magyarországi sikere és retorikája nevetségessé teheti a romániai magyar autonómiaigényeket, mert az európai fórumokon nem fognak már hallgatni a mérsékeltebb politikusok racionális érveire - ez az aggodalom fogalmazódik meg az Új Magyar Szó (ÚMSZ) pénteki számának két kommentárjában is.
Egy augusztus végi, szeptember eleji újabb kongresszus nézhet szembe az MSZP által elkövetett hibákkal, és dönthet a programról, illetve az új hiteles személyekről – véli Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettes.
Le kellene mondani posztjáról Simor András jegybankelnöknek - mondta Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában pénteken. A politikus hangsúlyozta, hogy ez a személyes véleménye.
Átmenetileg inkább a civil világot választja Szent-Iványi István. Az SZDSZ európai parlamenti listavezetője a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában nem zárta ki, hogy a liberális párt nevet, logót, arculatot vált.
Hagyó Miklós szerint még időben jött a szocialista pártnak a figyelmeztetés, az EP-választás eredménye azt jelzi, hogy változásra van szükség, az MSZP július 4-i kongresszusától ezért kiélezett és őszinte vitát vár.
Hazai és külföldi alvilági körök felvásárlása állhat a gyanú szerint az Erzsébetváros önkormányzatának milliárdos kárt okozó ingatlanpanama mögött - írja a Magyar Nemzet Hunvald György ügyvédjére hivatkozva.
A Képmutatás-kampányban részt vevő médiumok szerdán ismét egyszerre küldték el kérdéseiket az EP-kampányra vonatkozóan a nyolc, listát állító párt részére. Az FN hat választ kapott: a Munkáspárt, a Jobbik, az SZDSZ, az LMP, illetve az MSZP küldte meg a kért adatokat. A Fidesz nem írt érdemben.
Körülbelül ezer ember demonstrált csütörtök este, mert hétfőre virradóra ismeretlenek disznólábakat tettek a meggyilkoltak emlékére elhelyezett vascipőkbe. Videó!
A rendőrség gyanúja szerint 55 éves fia ölte meg azt a 85 éves asszonyt, akinek holttestére csütörtökön találtak rá a XI. kerületben, a Vahot utca egyik társasházának első emeleti lakásában.
Az MSZP nem vív csatát a második helyért a Jobbikkal, mivel az MSZP demokratikus párt és a parlamenti demokráciában hisz. Eddig úgy gondoltuk, a Fidesznek is ez az álláspontja - nyilatkozta Nyakó István, az MSZP szóvivője
Élesen reagált Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója a Magyar Bankszövetség elnökének szavaira, s cinikusnak nevezte azokat. Felcsuti ugyanis nem javasolja a kereskedelmi bankoknak, hogy támogassák a kormány kríziskezelő alapját.
Mintegy 172,5 milliárd forintos megtakarítást jelent a jelenlegi lakástámogatási rendszer megszüntetése, az új kamattámogatási rendszer költségvetési forrásigénye pedig 2009-2011 között, évente nem haladja meg a 2,5-3 milliárd forintot - ismertette Szollár Domokos kormányszóvivő a csütörtöki tájékoztatón Budapesten.
Megsértette három vezető fideszes politikus, Orbán Viktor, Áder János és Pokorni Zoltán jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait a Jobbik Magyarországért Mozgalom - állapította meg a Fővárosi Bíróság csütörtökön elsőfokú, nem jogerős ítéletében.
A Fidesz a jelenlegi magyarországi helyzetben kockázatosnak tartja a terrorizmussal gyanúsított guantánamói rabok befogadását - közölte Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője.
Hazudozás, trükközés folyik a lakótelepen élőket érintő minden egyes témában, legyen szó panelprogramról, ökoprogramról, vagy a távhőszolgáltatás áfájáról - jelentette ki László Tamás fideszes országgyűlési képviselő.