Belföld

A kórházak összes bevétele az idei esztendő első félévében 15,1 milliárd forinttal volt több, mint az elmúlt év azonos időszakában - közölte az Egészségügyi Minisztérium pénteken Mikola István fideszes politikus állításaira reagálv
2009. 06. 19. 17:22
Egyelőre ismeretlen ok miatt füst keletkezett a 3-as metró Kálvin téri megállójában, ezért a Deák tér és a Határ út között metrópótló autóbuszok közlekednek. A Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője, Molnár Péter tájékoztatása szerint nem sokkal korábban a Nagyvárad téren egy füstölgő metrókocsihoz hívták a tűzoltókat. A szerelvényt félreállították, a füstölést megszüntették, személyi sérülés nem történt.
2009. 06. 19. 16:22
A bankszektornak is bele kell tennie a maga részét a krízisalapba, ezért arra kérem a bankokat és takarékszövetkezeteket, hogy minden bankkártyás művelet után egy forintot fizessenek be – vetette fel Juhászné Lévai Katalin (MSZP) országgyűlési képviselő.
2009. 06. 19. 15:29
A magyar társadalom többsége elégedett a június 7-ei európai parlamenti (EP) választás eredményével, a Jobbik szereplésének megítélése azonban erősen megosztja a megkérdezetteket a Forsense és a Századvég közös kutatásának pénteken nyilvánosságra hozott eredménye szerint.
2009. 06. 19. 15:23
Az MDF arra kéri a kormányt, hogy vonja vissza azt a törvényjavaslatot, amely elvonná a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől (PSZÁF) az általa beszedett, körülbelül 10-12 milliárd forint összegű díjat.
2009. 06. 19. 14:51
Nem mond le a nyomásgyakorlásról a Honvédszakszervezet, s megtartja a hétfőre időzített egyenruhás demonstrációját a Kossuth téren, annak ellenére, hogy a pénteki tárgyaláson számos pontban egyetértettek.
2009. 06. 19. 14:44
Újabb, kiváló tanulmányi eredményeket elérő roma fiatalok előtt nyílt lehetőség, hogy tanulmányaik befejezése után rendőri szolgálatba állhassanak, pénteken három tanulóval kötött tanulmányi szerződést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.
2009. 06. 19. 14:40
Betörések gyanúja miatt őrizetbe vett a rendőrség három embert. Eddig tíz budapesti és Pest megyei bűncselekménnyel hozták összefüggésbe őket, de a nyomozók szerint további ügyek is a számlájukra írhatók. A gyanúsítottak rokoni kapcsolatban vannak.
2009. 06. 19. 12:52
Lenártek Andrást választották meg a Fidesz miskolci szervezetének elnökévé a csütörtöki tisztújító taggyűlésen, az eddigi elnök, Szinay Attila nem jelöltette magát - tájékoztatta a gyűlésen alelnökké választott Doszpoly Orsolya pénteken az MTI-t.
2009. 06. 19. 12:43
Beismerte két patika kirablását az a korábban többszörösen büntetett előéletű 30 éves budapesti férfi, aki késsel és Molotov-koktéllal követte el a bűncselekményeket - közölte Horváth Antal, a BRFK észak-pesti bűnügyi régiójának parancsnoka pénteken sajtótájékoztatón.
2009. 06. 19. 12:36
A Fidesz szerint teljesen feleslegesek és értelmetlenek voltak az MSZP-kormány brutális megszorításai, hiszen semmi értelmük az intézkedéseknek, ha azoktól rosszabbul élnek az emberek, és a gazdaságra gyakorolt hatásaik is negatívak - közölte Szijjártó Péter.
2009. 06. 19. 12:23
Török Zsolt (MSZP) szerint szükség van arra, hogy békejobbot nyújtson egymásnak az MSZP és a Fidesz a szélsőségek térnyerésének megakadályozásában, mert az egységes fellépés visszaszorító erő lenne.
2009. 06. 19. 11:36
Módosítja helyi építési szabályzatát a pécsi önkormányzat annak érdekében, hogy ne épülhessen radar a városhoz közeli Tubes-hegyen. Erről Páva Zsolt polgármester beszélt újságíróknak pénteken Pécsett.
2009. 06. 19. 11:33
Olvasói sztorik