Költségvetési átcsoportosítások elfogadását javasolja a Margit híd felújításához szükséges további több mint 17 milliárd forint biztosításához a Főpolgármesteri Kabinet a Fővárosi Közgyűlésnek.
A szervezett bűnözés rendvédelmi támogatás nélkül sehol a világon nem tudna igazán működni - közölte Frankberger Ferenc, a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának (RSZVSZ) vezetője. A dandártábornok arról is beszélt, hogy "pénzért egész akták megszerezhetők".
Fiatal szocialisták, pártonkívüliek, de akár Szili Katalin is szóba jöhet az MSZP kormányfőjelöltjei között. A szocialista párt olyan embert keres, akivel legalább egyharmadnyi szavazatot szerezhetnek a következő országgyűlési választásokon. A Nézőpont Intézet elemez.
A természetes népességfogyás következtében 2009 első négy hónapjában 14 811-gyel csökkent Magyarország lélekszáma, a becsült népességszám április végén 10 millió 21 ezer volt - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentésében.
Ma tartják a magyar és az uniós tejtermelők tüntetésüket Luxembourgban, a magyar gazdák Budapesten is az EU képviselet elé vonulnak, hogy tiltakozzanak a gazdák tarthatatlannak ítélt helyzete miatt.
A Magyar Nemzet úgy értesült, az MSZP választási felkészülését is vezető miniszterelnök-jelöltségre Botka László, Szeged polgármestere a legesélyesebb, s valószínűleg Mesterházy Attila, a párt parlamenti frakciójának vezetője lehet a pártelnök.
Érvénytelen lett az időközi egyéni országgyűlési képviselő-választás második fordulója is Baranya 3. számú választókörzetében vasárnap, így új választást kell kiírni - közölte a helyi választási iroda vezetője. A legtöbb szavazatot Kővári János, a Fidesz-KDNP jelöltje kapta.
Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba egy ejtőernyőst, miután egy extrémsportrendezvényen a Balatonba csapódott. A férfi a kórházba szállítás közben életét vesztette.
Súlyosan megsérült egy autó vezetője, amikor járművével egy oszlopnak ütközött Budapesten a XI. kerületben. A Hunyadi János utcában történt baleset során egy utas is megsérült az autóban, baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Az MSZP júliusi kongresszusának öt tézist kell megvitatnia, amelyek a párt előtt álló legfontosabb feladatokról szólnak - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke.
Életének 67. évében 2009. június 21-ére virradó éjjel tragikus hirtelenséggel elhunyt dr. Stefán Géza nyugállományú vezérezredes, a Magyar Köztársaság Katonai Biztonsági Hivatalának főigazgatója – tudatta a Honvédelmi Minisztérium.
Minden demokratikus erőnek - pártállástól függetlenül - kötelessége fellépni a szélsőséges eszmék ellen: méltatlan, lehangoló és gyalázatos, hogy ismeretlenek disznólábakat tettek a pesti rakparton található holokauszt-emlékmű cipőibe – nyilatkozta Bajnai Gordon, aki a holokauszt tagadását tiltó törvény elfogadását sürgette.
Nem célja a Lehet Más a Politika pártnak, hogy koalíciót kössön, ha sikerül bejutnia a parlamentbe - mondta Schiffer András, a párt egyik szóvivője szombaton az LMP kerekasztal-beszélgetésén Budapesten.
A Gandhi Közalapítvány hét alapítójának kezdeményezésére közgyűlést tartottak a pécsi Gandhi Gimnáziumban az intézmény körül kialakult "válsághelyzet" miatt szombaton; az alapítvány kezdeményezte az iskola kuratóriumának visszahívását.