Belföld

Nem törvénysértő egyenruhában vonulni, ha azon nincsenek betiltott szimbólumok, ám a náci jelképek használatát szigorúan büntetik Európában is: egy román polgármestert például börtön fenyeget, mert Tom Cruise-t utánozta. A vörös csillaggal és sarló-kalapáccsal viszont elnézőbbek: Magyarországot Gyurcsány petícióban intette, az emberjogi bíróság pedig elmarasztalta, mert tiltja a használatát.
2009. 07. 23. 16:56
A Fidesz szerint az után, hogy az új influenzavírus okozta megbetegedésben meghalt egy magyar állampolgár, a kormánynak kötelessége lenne átlátható, nyilvános, megnyugtató és hatékony lépéseket tenni, azonban az eddigi intézkedések egyetlen ilyen feltételnek sem felelnek meg – közölte Szijjártó Péter elnöki kabinetfőnök.
2009. 07. 23. 16:31
Négyszemközt tárgyalt Retkes Attila, az SZDSZ új elnöke Kóka Jánossal, a párt parlamenti frakcióvezetőjével csütörtökön – értesült a távirati iroda. Megbeszélésük részletei egyelőre nem ismertek. A két politikus vélhetően a frakcióvezetői posztról tárgyalt, mert Retkes pártelnökké választása után többször is távozásra szólította Kóka János frakcióvezetőt.
2009. 07. 23. 16:27
Törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás megalapozott gyanúja miatt kihallgatta a Magyar Gárda főkapitányát, Kiss Róbertet csütörtökön a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
2009. 07. 23. 16:23
Meghalt egy gyerek csütörtökön egy budapesti fürdőben; a IV. kerületi Aquaworld élményfürdőben beszippantotta az egyik medence tisztítóberendezése – értesült a távirati iroda.
2009. 07. 23. 16:20
Nem indokolt a magyarországi nagy rendezvények elhalasztása az újinfuenza miatt – közölte az egészségügyi tárca államtitkára. Itthon betegek vannak, de járvány nincs – közölte a tiszti főorvos.
2009. 07. 23. 15:59
Nyílt levélben fordul Felcsuti Péterhez, a Magyar Bankszövetség elnökéhez Török Zsolt. A szocialista politikus arra kíváncsi, hogy a gazdasági válság kirobbanása óta a bankvezetők milyen prémiumokat, jutalmakat és bónuszokat vettek fel.
2009. 07. 23. 15:04
Ingyen vehetik igénybe a BKV Árpád hídtól és a mogyoródi HÉV-megállótól közlekedő különjáratú buszait azok, akik érvényes belépővel rendelkeznek a Forma-1 Magyar Nagydíjra.
2009. 07. 23. 14:17
Három évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhatnak arra a 42 éves túrricsei asszonyra, aki megrúgott egy kihallgatást végző rendőrt Rozsályon.
2009. 07. 23. 13:25
Tatabányán is „ponthatárváró partival” várják a felvételizőket: a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája szabadtéri mulatságot rendez július 23-án, hogy a régióban felvételizők együtt izgulhassanak és ünnepelhessenek. A fővárosi bulin pedig az oktatási miniszter is részt vesz.
2009. 07. 23. 12:59
A kormány támogatja a felsőoktatási intézmények minőségorientált és a hatékonyságot javító szerkezetátalakítását. Ehhez többek között az is szükséges, hogy a piac igényein alapuló felvételi keretszámok jöjjenek létre, azaz ne a divat, hanem a valós szükségletek határozzák meg a felvehető hallgatók számát.
2009. 07. 23. 12:33
Akár 40 fok is lehet az ország nagy részén, az erős UV-B sugárzás miatt pedig narancsriasztás van érvényben. A nagyvárosokban vízosztással és locsolással igyekeznek az embereket, az utakat és a villamossíneket hűteni. Sok helyen a szökőkútban fürdést is elnézik. A fővárosban erős a légszennyezettség is. Még a Balatonon is árnyékba húzódnak az emberek.
2009. 07. 23. 12:17
A gazdaságtudományi képzésekre szeretne bejutni a legtöbb felvételiző. A jelentkezési adatok alapján a dobogó első fokán a gazdálkodás és menedzsment szak áll, utána a turizmus-vendéglátás, majd a kommunikáció következik - várhatóan ezeken az alapszakokon lesz magas a ponthatár is. A vonalhúzás ma este várható. Kövesse Ön is az FN-en az eredményeket!
2009. 07. 23. 11:29
Életveszélyes helyzeteket okozó, rendkívül veszélyes időjárás várható csütörtökön a Balatonnál, a szokatlan irányú és erősségű déli széllel együtt járó, látszólag ragyogó időjárás miatt.
2009. 07. 23. 10:07
Olvasói sztorik