Egy magyar hírszerző szerint nem a Budapesten meghalt francia diáklány, Ophélie Bretnacher látható a nyomozás során nyilvánosságra hozott térfigyelő kamerák felvételein - állítja a hétfői Bors.
Leltár miatt egy hétre leállítaná a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórház a műtéti blokkját, ezért az ÁNTSZ arra kérte a budapesti fekvőbeteg-ellátó intézményeket, hogy ez idő alatt vegyék át a sürgősségi eseteket - írta a hétfői Magyar Nemzet.
Számos vélekedés él arról, mi a bal- s mi a jobboldali politika. A fogalmi tisztázást különösen időszerűvé teszi a kormányzásra az aktuális közvélemény-kutatási adatok alapján legnagyobb eséllyel pályázó Orbán Viktor napokban elhangzott tusnádfürdői beszéde. Kérdések és válaszok az FN-től.
Két autó ütközött vasárnap délután az M7-es autópálya 72-es kilométerénél a főváros felé tartó pályán, emiatt több kilométeres kocsisor alakult ki A balesetben személyi sérülés nem történt, de nehezíti a mentést, hogy az egyik autó a szalagkorlátnak ütközött, kitört a kereke, az elszállításához autómentőt kellett hívni – mondta R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság [...]
A Fidesz elvárja, hogy az igazságügyi és rendészeti miniszter még vasárnap nyilatkozzon arról, hogy mi az igazság az általa bemutatott és a sajtóban megjelent filmfelvételekkel kapcsolatban, amelyeken egy robbantás képei látszanak.
Feltehetően fejbe lőtték azt a diósdi ékszerész férfit, akit pénteken találtak holtan százhalombattai üzletében. Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: még tart a szakértői vizsgálat, tanúkat hallgatnak ki. A rendőrség ismeretlen tettes ellen emberölés bűntette miatt nyomoz. Azt még nem tudni, hogy elvittek-e valamit az üzletből.
A polgárokat, az államfőt és a kormányt dicsérte a kabinet első száz napját értékelve Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke. Illékony eredményekről szólt viszont Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője, míg a Fidesz akkor lenne elégedett Bajnaival, ha lemondana.
Három munkacsoportot hozott létre a Fidesz a vízvagyon, a termőföld, illetve az erdők privatizációjának figyelemmel kísérésére. A párt kormányra kerülése esetén nem csak az állami vagyont érintő döntéseket vizsgálja felül, de az összes minisztériumi szerződést, közbeszerzést, beruházást, s az uniós források felhasználását is. A párt egyes köreiben máris személyes felelősségre vonásokat emlegetnek, de más Fidesz-vezetők is minimum azt ígérik, hogy
A helyszínen életét vesztette egy kecskeméti férfi, aki kiugrott az ötödik emeletről, mert azt hitte, hogy egy családi perpatvar közben megölte élettársát.
Leesett egy trélerről egy autó az M7-es autópálya 104. kilométerszelvényénél, a műszaki mentés idejére a főváros felé vezető oldalon lezárták a belső sávot. A balesetben személyi sérülés nem történt, a műszaki mentés várhatóan mintegy fél órát vesz majd igénybe – közölte Karsay Kornél, a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője.
„Összejövetelnek” nevezte a fóti képviselőtestület őt posztján felfüggesztő pénteki ülését Mádly Zsolt. A fóti polgármester szerint a testület döntése ezért őt semmire nem kötelezi.
Újabb kilenc A/H1N1 influenzavírussal fertőzött beteget találtak Magyarországon az elmúlt 24 órában; a megbetegedések száma ezzel 56-ra emelkedett - közölte az ÁNTSZ. Az új betegek jól vannak.
Az idén harmadával többen felvételiztek jogi karra. Talán azért is nőtt a népszerűsége, mert Magyarországon a jogászok fizetése magasnak számít, átlagosan 326 100 forintot keresnek. Csak a legjobb diákok jutottak be az idén a jogi karokra: a támogatott nappali képzésre nem lehetett bejutni 400 alatti ponttal. Azt azonban senki nem tudja, hogy mi lesz velük, ha végeznek. A pálya telített, emiatt a felvehető diákok keretszámát is csökkenti az oktat
Mielőbbi új választásokat vár a kormányfőtől és a kormánypárttól a Fidesz - mondta Szijjártó Péter a miniszterelnök frakcióvezetőkhöz intézett nyílt levelére válaszul szombaton.
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter bizonyítékokat hamisíthatott a Magyarok Nyilai elnevezésű szervezet ügyében, hogy tovább riogasson a szélsőjobbodali veszéllyel - vetette fel Balsai István fideszes országgyűlési képviselő közleményében, szombaton.
A Sme című liberális pozsonyi napilap szerint a magyar politikusok azzal, hogy megalapozatlan értesüléseket közölnek a szlovák államnyelvtörvényről, maguk is "kiadósan hozzájárulnak" ahhoz, hogy a védhetetlen törvény szlovák védelme sikeres legyen.