Három különböző balesetben összesen kilenc jármű ütközött össze az M7-es autópályán szerda délelőtt, a helyszínekről négy sérültet vittek kórházba a mentők - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.
A magyarok kétharmada a rendőrség megerősítésével küzdene a közbiztonság javításáért, 17 százalékuk támogatja az MSZP által felvetett, „települési őrségeket”, s csak kilenc százalékuk van a betiltott Magyar Gárda pártján – derül ki egy friss felmérésből. Ma már a többség a kettős állampolgárság mellett voksolna.
Tíz újabb gyanúsítottat hallgatott ki júliusban a Központi Nyomozó Főügyészség a VII. kerületi ingatlanügyben. Hunvald György polgármestert már fontosabb ügyekben intézkedő hivatalos személy által kötelességszegéssel, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett vesztegetéssel is gyanúsítják.
Bűncselekménynek minősül augusztus 10-étől a jogtalan haszonszerzési célból való adatkezelés, amelynek büntethetőségét Jóri András adatvédelmi biztos kezdeményezte.
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter bizonyítékot hamisított, amikor a politikai alapú terrorizmus bemutatásakor egy videofelvételre hivatkozott - jelentette ki Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője.
A Fidesz a legfőbb ügyészhez fordul a BKV volt humánpolitikai igazgatójának ügye miatt, mert szerintük felmerül a különösen nagy kárt okozó hűtlen kezelés vagy hanyag kezelés "tényállása".
Kifizetődő az új influenza a vakcinát gyártó Omninvest Kft.-nek, hiszen a szokásos szezonális influenza-oltóanyag 1,3 milliárdos megrendelése mellé most egy újabb 6-7 milliárdos hazai megrendelést is magáénak tudhat, ha a kormány úgy határoz. De az állam is jól jár: negyedébe kerül így a vakcina, mintha külföldről rendelnénk.
Magyarország aktívan támogatja Horvátország, Szerbia és Albánia európai uniós csatlakozását - mondta Bajnai Gordon a háromnapos külképviselet-vezetői értekezlet nyitó napján. Balázs Péter bejelentette, hogy hazánkba látogat Angela Merkel.
Tíz középiskolásból kilenc jövőre újrafelvételizik, ha idén nem vették fel, az idén maturálók között kevesen vannak, akik egy esetleges kudarc esetén letesznek a felsőoktatásról. Egy nemrég lezárult kutatás szerint minden negyedik diák áll munkába, ha nem kerül be az általa megcélzott szakok valamelyikére.
A szlovák külügyminiszter szerint az EBESZ főbiztosának múlt heti állásfoglalásával véget ért a vita arról, hogy Szlovákia a közelmúltban elfogadott nyelvtörvénnyel megsértette volna nemzetközi kötelezettségvállalásait.
A súlyosan elhízott embereket különösen veszélyezteti az új influenzavírus, az A/H1N1 - közölte az Európai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (ECDC) július végén elkészült kockázatelemzésében, amely hamarosan olvasható lesz a pandemia.hu honlapon is.
Emberi test tiltott felhasználása elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda két magyar, egy amerikai és egy ukrán állampolgárral szemben. A gyanú szerint abortumokból kinyert őssejteket ültettek be a betegeknek ötmillió forintért.
Az Aquaworld egy korábbi dolgozója azt állítja, hogy már öt nappal korábban jegyzőkönyvet vettek fel a csütörtöki gyermektragédiát okozó aknafedél hibájáról. A Magyar Nemzetnek nyilatkozva kijelentette, sok munkatársnak nincs szakképzettsége az intézményben.
A rendes felvételi eljárásban a felsőoktatásból kimaradt 33 ezer diák túlnyomó többségének a pótfelvételi eljárás során már nem lesz lehetősége továbbtanulni, a kínált kurzusok elsöprő többsége ugyanis tandíjas, sok helyen pedig még évi egymillió forintnál is többet kell fizetni - ismerteti a szerdai Magyar Nemzet.
Megdöbbentő eredményt hozott az FN internetes szavazása: a szavazók azzal sem értettek egyértelműen egyet, hogy Bajnai a költségvetés kiegyensúlyozásával elhárította az államcsőd fenyegetését. Az internetes szavazás eredménye természetesen nem reprezentatív. A kérdőívet több mint 23 ezren töltötték le, s hétezernél is többen szavaztak az egyes kérdésekre.
Benzinnel locsolta le magát, nevelt fiát és házát kedd este a Somogy megyei Kányán egy férfi, aki ezt követően családja felgyújtásával fenyegetőzött. A kiérkező rendőröknek, tűzoltóknak és mentőknek sikerült megakadályoznia a tragédiát.