Belföld

[MTI-eco] A Richter Gedeon Rt. adózott eredménye az első kilenc hónapban éves szinten 24,1 százalékkal, 17,017 milliárd forintra növekedett. - tette közzé harmadik negyedéves gyorsjelentésében a cég, a tőzsdei társaságok között elsőként. Az értékesítés nettó árbevétele az első kilenc hónapban 63,535 milliárd forintos rekordszintet ért el, amely 21 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Bár az eredmény minimálisan elmarad a
2001. 10. 30. 09:04
Július után most ismét komoly gondba került az argentin gazdaság. A kormányzat jelezte, legalább 38 milliárd értékű kötvény után nem tudja teljesíteni fizetési kötelezettségét.
2001. 10. 30. 09:04
[MH] November végéig dönthetnek a járműtulajdonosok, hogy a díjak megváltozása után is régi biztosítójuknál maradnak vagy váltanak. A tegnap megjelent tarifatáblázatot érdemes alaposan tanulmányozni, mert az egyes társaságok ajánlatai között jelentős különbségek vannak. Mint ismert, aki társaságot vált, az magával viheti bonus-malus besorolását. Ehhez azonban a biztosítójától igazolást kell kérnie, amelyet csak év végén, a szerződés rendes felmo
2001. 10. 30. 08:44
[MH] Adómentességgel és más kedvezményekkel csábítaná vissza New York város vezetése Manhattan déli csücskébe a világcégeket. A szeptember 11-ei tragédia hatására ugyanis felgyorsult a pénzügyi vállalkozások kiáramlása a környező városokba. A World Trade Center megsemmisülését követően felújítják és átalakítják Manhattan közlekedését is - ám a fejlesztések körülbelül egy évtizedig tartanak és több tízmilliárd dollárba kerülnek.
2001. 10. 30. 08:40
[NSZ] A Széchenyi-tervvel kapcsolatos nyilatkozataikban láthatólag egyre inkább elvetik a sulykot a kormány tagjai. Így például Matolcsy György gazdasági miniszter legutóbbi sajtótájékoztatóján azt mondta: a Széchenyi-tervvel "elôször indítottunk Magyarországon gazdaságfejlesztési programot a piacgazdaság idôszakában". Mondta ezt annak ellenére, hogy a jelenlegi gazdaságfejlesztési program megkezdése elôtt ugyanez a kormány tavaly is 240 milliár
2001. 10. 30. 08:34
[Npsz] Tegnap járt le a Tetra-rendszer kiépítésére szóló pályázatok benyújtásának határideje. A rendszerre régóta várnak a készenléti szervek, de - kiépítésének viszonylag magas költségei miatt - eddig nem vezették be Magyarországon. A schengeni kritériumok teljesítéséhez a rendszer bevezetése kötelező. A kormány ezt a feladatot a Magyar Posta és a Magyar Fejlesztési Bank leányvállalatára, az MP Tetra Rt.-re bízta az idén azzal, hogy Tetra-rend
2001. 10. 30. 08:22
[Npsz] A Fidesz elnöksége hét végi ülésén azt javasolta, hogy a pénzügyi tárca még az idén dolgozza ki annak módszerét, hogy az adó bizonyos százalékát a gyermekek a szüleiknek utaltathassák át az adóhatóssággal, de csak 2003-tól. A Fidesz mostani javaslata nem új keletű: az ötlet már idén nyáron felvetődött, ám elvetették, a végrehajtásával járó magas adminisztratív költségek miatt. A Népszabadság információi szerint a Pénzügyminisztérium szak
2001. 10. 30. 08:16
A Rába Járműipari Holding Rt. és a DaimlerChrysler A.G. hosszútávú stratégiai együttműködésről szóló szándéknyilatkozatot írtak alá, amely alapvetően befolyásolhatja a Rába jövőbeli teljesítményét. A projektben a Rába és a DaimlerChrysler egy speciális járműcsalád fejlesztésén dolgoznak együtt.
2001. 10. 30. 00:00
A számítástechnika egyre nagyobb teret hódít meg a mindennapjainkban. Ott van a munkahelyünkön, az otthonunkban, dolgozunk rajta, csevegünk vele, vagy talán éppen zenét hallgatunk vagy filmet nézünk rajta. Az elmúlt időszakban a számítástechnika hatalmas fejlődésen ment keresztül. Nem csak a gépek lettek "okosabbak", hanem a felhasználók száma is folyamatosan nő. Nálunk egyenlőre még nem okoz olyan nagy problémát a számítástechnikai hulladék keze
2001. 10. 30. 00:00
A Bristol-Myers Squibb a mai napon bejelentette, hogy eladja a generikus gyógyszerek és vitamintermékek gyártására szakosodott, veresegyházi székhelyű Pharmavitot.
2001. 10. 30. 00:00
Lehet játékból vállalatot irányítani, legalábbis akkor, ha a résztvevők egy menedzsment bajnokság keretében próbálják ki képességeiket és üzleti tudásukat. A cégek jutalomból küldik csapatukat a tréningre.
2001. 10. 29. 17:58
[FN] A londoni határidős tőzsde, a Liffe ma bejelentette részvényeseinek, hogy az Euronext tőzsdét látná szívesen, mint új tulajdonos. Mint ismeretes, Európa második legnagyobb határidős börzéjére hárman is jelentkeztek vevőként, folyamatos árversenyt gerjesztve ezzel. A tőzsde ma bejelentette, hogy a párizsi, amszterdami és brüsszeli börzék összefogásával létrejött Euronext részvén
2001. 10. 29. 16:51
Lassan, de stabilan növekszik a világhálón vásárlók száma. Nagy-Britanniában ez együtt járt azzal, hogy több lett a hitelkártya-tartozás. A lépfenepánik lökést adott az e-mail marketingnek és az elektronikus számlázásnak.
2001. 10. 29. 16:47
Magyarország a belépésig kitart a befektetők számára nyújtható állami adókedvezmények mellett, ezért várhatóan csak jövőre zárják le a csatlakozási tárgyalások versenyjogi fejezetét. Az unió ragaszkodik a minél korábbi alkalmazkodáshoz.
2001. 10. 29. 16:12
[MTI-Eco] 4,8 milliárd forintra növeli a balatoni turizmus fejlesztésére fordítható támogatások összegét a kormány, hátha ezzel 6-8 hónapra kihúzható a balatoni csúcsidény. Budai Zoltán, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára ma Keszthelyen ismertette a Széchenyi Terv keretében meghirdetett tíz darab, 2002-re szóló pályázatot, melynek hosszú távú célja az, hogy a jelenleg 6-8 hétig tartó balatoni idényt akár az év egészére meghosszabbít
2001. 10. 29. 16:05
[FN] A hétfői kereskedés első perceiben csökkenő trendet mutatnak a tengerentúli tőzsdeindexek. A Dow Jones 1,2, a Nasdaq pedig 0,95 százalékot vesztett értékéből a pénteki záróárfolyamhoz képest. Az áresést a Boeing vezeti, miután péntek este kiderült, hogy nem a cég nyerte a kormány 200 milliárd dolláros vadászgép-megrendelését. Európában is lefelé tartanak a részvényárak, a vezet
2001. 10. 29. 15:45
[FN] Az argentin állampapírok árfolyama meredeken lefelé tart, mert a befektetők kedvezőtlennek ítélik meg, hogy a kormány újra akarja tárgyalni adósságainak törlesztését. Piaci szereplők szerint ez annak a jele, hogy a kormány nem tud eleget tenni fizetési kötelezettségeinek, így a befektetők elkezdtek szabadulni az argentin állampapíroktól. A 2005-ben lejáró, irányadó kötvény árfolyama 60,75 százalékra zuhant, 37,25 százalékra emelve ezzel a b
2001. 10. 29. 15:24
AAM Tanácsadó Kft. – Aeroplex of Central Europe – Autoliv Kft. – Bakonytel Rt. – Balatel Rt.- BAT Pécsi Dohánygyár* – Biokom Kft.* – Bramac Kft. – Buchmann-MOM Kft. – Chinoin Rt. – CIB Bank Rt. – Citibank Rt.* – Credit Lyonnais Bank – Daewoo Bank Rt. – D-ÉG Rt. – DÉMÁSZ Rt.* – DHL [...]
2001. 10. 29. 15:14
[MTI-Eco] A Paksi Atomerőmű a felújításoknak és a költségcsökkentési intézkedéseknek köszönhetően idén is tartani tudja nullszaldó körüli eredményterveit. A karbantartásra idén fővállalkozók kiiktatásával, közvetlenül szerződött az atomerőmű, ezzel közel 20 százalékkal sikerült csökkenteni a karbantartás költségeit, amelyek az összes költség 10-15 százalékát teszik ki. Tavaly az erő
2001. 10. 29. 15:13
[MTI-Eco] Az osztrák tulajdonban lévő, építőipari alapanyagokat gyártó cégnél az év első hónapjában 75 százalékkal, 61,3 millió euróra csökkent az adózás előtti nyereség. A világ legnagyobb téglagyártója főleg Németországban, az USA-ban és Lengyelországban volt kénytelen szembesülni a gazdasági növekedés lassulása miatt kereslet-visszaeséssel. Az adózás előtti eredmény csak az USA-b
2001. 10. 29. 14:54
[FN] Míg a befektetők az orosz Jukosz 150 millió dolláros tőkeinjekciójának részleteire várnak, az angol-norvég tulajdonú cég a harmadik negyedévben 227,7 millió fontos működési veszteségről adott hírt. Bevételei 891 millió fontra estek vissza az egy évvel korábbi 1,08 milliárdról. A Kvaerner az utóbbi években dinamikusan növekedett, de az elmúlt hónapokban likviditási problémákkal
2001. 10. 29. 14:38
Olvasói sztorik