Belföld

[FN] A tanárok fizetésének 2006-ig tervezett emelése nem elegendő ahhoz, hogy az ágazat elmozduljon az utolsó helyek egyikéről - véli a Pedagógusok Demokrtaikus Szakszervezete az életpályamodell tervezetéről. Az Oktatási Minisztérium szerint már 2003-tól életbe léphet az új rendszer, amely a mainál jobban elismeri a minőségi munkát. •
2001. 12. 19. 08:59
[FN] Az RTL Klub Heti hetes című műsorának két szereplőjével, Verebes Istvánnal és Bajor Imrével szemben, magánvádas eljárás keretében, hétfőn pert nyert Grespik László , Budapest Főváros Közigazgatási Hivatalának vezetője. A Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) becsületsértés bűncselekménye miatt megrovást szabott ki a két vádlottra, Verebesre és Bajorra, ezenfelül kötelezték őket
2001. 12. 19. 08:57
[FN] Az ország teljes területére kiterjedő nyomozati jogkörrel rendelkezik, és akár titkosszolgálati eszközöket is alkalmazhat a magyar rendőrség internetmegfigyelő egysége , amely a tervezett január 1-je helyett néhány héttel később, várhatóan önálló osztályként kezdi meg működését a bűnügyi főigazgatóságon belül. A csoport egyelőre öt főből áll, valamennyien sokéves nyomozói tapasz
2001. 12. 19. 08:54
[FN] A sajtó, illetve a tömegtájékoztatás területén dolgozók közül az idén pontosan százan vesztették életüket munkájuk végzése közben - közölte az Újságírók Nemzetközi Szövetségének (FIJ) kedden Brüsszelben nyilvánosságra hozott jelentése. A 106 országból mintegy 500 ezer tagot számláló szervezet azonban csak a hozzá tartozó halottakról tett említést. A beszámoló 38 államot érint.
2001. 12. 19. 08:51
[FN] Drasztikusan megnyirbált költségvetést terjesztett a parlament elé az argentin kormány , hogy eleget tegyen a Nemzetközi Valutaalap feltételeinek. Domingo Cavallo gazdasági miniszter kilencmilliárd dollárt szeretne megspórolni jövőre, de egyelőre nem lehet tudni, hogyan. A súlyosan eladósodott országban egyre nő az elégedetlenség, egyes tartományokban már élelmiszercsomagokat os
2001. 12. 19. 08:48
[FN] Harmincnyolc százalékkal kevesebb fúzió volt az idén az Egyesült Államokban , mint egy évvel korábban. A legnagyobb méretű - egyelőre függőben lévő - üzlet keretében a Comcast vásárolná meg az AT&T Broadbandet 57,5 milliárd dollárért. A tanácsadók versenyében a Goldman Sachs végzett az élen: 152 üzletet segített mintegy 352 milliárd dollár értékben. •
2001. 12. 19. 08:45
[FN] A szeptember 11-i terrortámadás hatásai miatt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) eddigi gyakorlatától eltérően az év végén ismét módosította a világgazdaság kilátásaira vonatkozó becsléseit . Lényege, hogy a három nagy gazdasági központ növekedési teljesítménye átlagban várhatóan egy százalékkal szerényebb lesz, mint azt októberben állították. A mostani jelentés több verzió lehetőség
2001. 12. 19. 08:43
[FN] Decemberben földgázfogyasztási rekordok dőltek meg , de a Mol Rt. a rendkívüli hideg ellenére is biztosítottnak látja a teljes és zavartalan gázellátást. Az ország napi fogyasztása elérte a 80 millió köbmétert, és a múlt pénteki 81,1 millió minden korábbinál nagyobb volt. •
2001. 12. 19. 08:39
[FN] Tizenkét EU-tagállamban jelennek meg január elsején az euróbankjegyek és -érmék, ám az uniónak tizenöt tagja van . A három "kakukktojás" Nagy-Britannia, Dánia és Svédország. A kérdés nem is az, lesz-e ezekben az országokban euró - hanem az, mikor? Az igazi lázadók a dánok, akik egy tavalyi népszavazáson kerek perec nemet mondtak a közös pénz bevezetésére. Dánia az egyetlen EU-ta
2001. 12. 19. 08:23
[FN] A MÁV öt százalékkal, a Volánok hat százalékkal emelhetik jegyáraikat január elsejétől . A közlekedési társaságok adatai szerint vasúton és a távolsági buszjáratokon is többen utaztak az idén, mint az előző évben. A tavalyinál és a tervezettnél is több, közel 160 millió utast szállított az idén a MÁV, így a vasúttársaság vesztesége - az áruszállítás vártnál kisebb bevétele ellen
2001. 12. 19. 08:13
[FN] Budapest beavatkozik Szlovákia jogrendjébe, és megsérti a nemzetközi jogot azzal, hogy "egyoldalú kedvezményeket nyújt" a határain kívül élő magyar kisebbségeknek - állapítja meg egyebek között a pozsonyi parlament külügyi bizottsága a státustörvényről. A testület hosszas egyezkedés után tegnap határozattervezetet fogadott el, amelyben elfogadhatatlannak minősítette a magyarors
2001. 12. 19. 08:02
Pragmatikus cégek drága üdvözlőlap helyett recesszióban inkább virtuális lapot küldenek partnereiknek, a megspórolt pénzből pedig jótékonykodnak. Az USA-ban az ingyenes képeslapküldők előfizetős konstrukciókon törik fejüket.
2001. 12. 18. 17:42
[FN, MTI-Eco] A kínai költségvetés deficitje a vártnál nagyobbra duzzadhat jövőre - jelezte kedden az ország pénzügyminisztere, de ennek oka elsősorban az, hogy a pekingi kormányzatnak jelentős kiadásokat kell végrehajtania a gazdaság gyors növekedési ütemének fenntartásához. Ez a növekedés több kormányzati előrejelzés szerint 7,3-7,4 százalék körül lesz - derül ki a keddi jelentésekből. Az idei mintegy 31 milliárd dollárnak megfelelő rekord nag
2001. 12. 18. 17:24
[FN, MTI-Eco] Egyedül Németországban előre láthatóan 5-6 ezer állást épít le 2002-ben a DaimlerChrysler német-amerikai járműipari konszern - közölte a vállalat humán erőforrásokért felelős illetékese kedden. Elsősorban az alkalmilag foglalkoztatottakról és természetes állománycsökkenésről van szó. A vállalat idei és az egész világon elhatározott leépítéseihez képest ez nem is olyan jelentős: a cég alkalmazottainak száma a tavaly év eleji 416 eze
2001. 12. 18. 17:10
[FN] A General Electric kedden jelezte, hogy megvenné az Interlogix, biztonságelektronikai céget . A GE közleményében vételárként 777 millió dollár szerepel, amelyet készpénzzel és részvényekkel fizetnének ki. •[More on CNN Money]
2001. 12. 18. 16:47
[FN] Erősödéssel zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX . A mutató 20,11 pontos emelkedést követően 7212,59 ponton fejezte be a kereskedést. A vezető részvények közül jelentősen emelkedett az OTP árfolyama, de jól szerepelt a Synergon és a két áramszolgáltató, az Émász és a Démász is. Esett a Mol árfolyama. Kedden egész nap 11 százaléknál erősebb volt a f
2001. 12. 18. 16:33
A Hewlett-Packard szeptember elején jelentette be, hogy megvásárolja a Compaqot. A lelkesedés hamarosan ellenállásba fordult. Az alapítók utódai mellett a legnagyobb tulajdonos Packard Foundation is ellenzi az egyesülést.
2001. 12. 18. 16:28
[FN] Egy, az OECD által rendezett párizsi értekezleten a világ 30 legnagyobb acélipari szervezetének képviselői megállapodtak, hogy jelentős mértékben csökkentik az acéltermelési gyártókapacitást . A szándéknyilatkozat szerint a világ számos pontján acélipari munkások tízezrei kerülnek majd utcára. •
2001. 12. 18. 16:14
[FN] Az Európai Unió miniszterei megállapodtak, hogy a jövő évtől jelentősen visszafogják a halászati kvótákat , és ezzel együtt csökkentik a halászati flotta méretét is. A 25 órásra nyúlt tárgyalássorozat az Európai Bizottság iránymutatása alapján jelentős mértékben csökkentették a lehalászható halhús mennyiségét, mivel néhány közkedvelt halfajt egyes vélemények szerint komoly veszély fenyeget a megcsappant rajméretek következtében.
2001. 12. 18. 15:54
[FN] A japán NEC bejelentette, hogy szünetelteti nagy-britanniai chipgyártását, ezért leépíti ottani 1260 fős munkaerő-állományát - válaszként a félvezetőpiacon tapasztalható jelentős visszaesésre. A cég teljes újjászervezési programjának keretében végrehajtandó leépítéseket jövő év áprilisáig hajtják végre. •
2001. 12. 18. 15:31
[FN, MTI-Eco] Aris Bogdanerist, a Budapest Bank lakossági üzletág-vezetőjét választotta igazgatósági tagnak a bank rendkívüli közgyűlése kedden . A bank a közgyűlést követően arról tájékoztatott, hogy új tag megválasztásra azért volt szükség, mert Gáti Tamás lemondott igazgatósági tagságáról. Az igazgatóság megváltozott összetételével összhangban a közgyűlés módosította a bank alapszabályát. Eszerint az igazgatóság 3-7 tagból áll, amelyből legalá
2001. 12. 18. 15:22
[FN, MTI-Eco] A Synergon Informatika Rt. - Magyarországon a technológiai versenyszférából elsőként - a NATO hivatalos beszállítói partnere lett . Czakó Ferenc, vezérigazgató Brüsszelben 2001. december 18-án Peter Dicks-szel, a NC3A ügynökség vezérigazgatójával írta alá azt a szerződést, mellyel a Synergon csatlakozott a NATO által használt versenyeztetéses beszerzési eljáráshoz (BOA - Basic Order Agreement).
2001. 12. 18. 15:04
[FN, MTI-Eco] A japán Mitsubishi Electric a létszám akár 70 százalékos csökkentését is elképzelhetőnek tartja a Mitsubishi Electric Telecom Europe-nál , franciaországi mobiltelefon-gyártó leányvállalatánál. Ez körülbelül ezer munkahelyet jelent. - Ha a piaci körülmények változatlanok maradnak, egy vagy két éven belül felére csökkentjük a gyártást - mondta a Mitsubishi szóvivője kedden Tokióban. A francia leányvállalat mobiltelefon-gyártása így év
2001. 12. 18. 14:48
Olvasói sztorik