Belföld

[FN, MTI-Eco] A fogyasztói árak februárban 1 százalékkal haladták meg a januári, és 6,2 százalékkal a 2001 februári szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden. A maginfláció februárban januárhoz képest 0,6 százalék, az egy évvel korábbihoz viszonyítva 6,7 százalék volt. Az elemzők februárra 6,15-6,2 százalék körüli inflációt vártak. A fogyasztói árak januárban 1,3 százalékkal haladták meg a decemberi, és 6,6 százalékkal a 2001 janu
2002. 03. 12. 09:30
[FN] A Credit Suisse Group arról számolt be, hogy kiskerskedelmi banki ágazatában visszaesik majd nyeresége az idei évben, miközben az értékpapír és a biztosítási üzletágban is gyengébb lesz bevétele . Ezzel Svájc második legnagyobb pénzintézete immár a második évben számolhat csökkenéssel. A vállalat azután adott számot 2002. évi előrejelzéseiről, miután kiderült, 830 millió svájci frankos (494 millió dolláros) veszteséggel zárta utolsó negyedév
2002. 03. 12. 09:29
[FN, MTI-Eco] A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) jóváhagyta a Matáv vételi ajánlatát , mely az Első Pesti Telefontársaság Rt. valamennyi részvényére vonatkozik - közölte a PSZÁF kedden a Magyar Tőkepiacban. A felügyelet az internetes oldalán hozta nyilvánosságra a határozat indoklását, eszerint a Matáv a törvényi előírásoknak megfelelően határozta meg az EPT részvényekért ajánlott ellenértéket.
2002. 03. 12. 09:26
Ha szükséges, jogi úton érvényesíti a pénzügyi válságba jutott Leo Kirch médiamágnással szembeni követelését az Axel Springer AG (AS) - jelentette be hétfőn a legnagyobb német kiadó szóvivője, hozzátéve, hogy már megtették az előkészületeket egy esetleges per elindítására. A vita tárgya az AS-nek a Kirch ellenőrzése alatt álló ProSiebenSat1 tévétársaságban tartott 11,5 százalékos üz
2002. 03. 12. 09:24
A verseny élénkítését és ezáltal a fogyasztók helyzetének javítását célozza az Európai Bizottságnak a gépjármű-kereskedelem reformjára most közzétett tervezete . A javaslat abból indul ki, hogy a jelenlegi márkakereskedői rendszer nem váltotta be azokat a reményeket, amelyek alapján annak idején a szektor úgynevezett "csoportmentességet" kapott az uniós versenyszabályok alkalmazása a
2002. 03. 12. 09:19
A fogyasztóvédők tavaly 597 millió forint bírságot szabtak ki, kétszer többet, mint a korábbi évben - hangzott el hétfőn a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség múlt évi munkájáról szóló sajtótájékoztatón. Ennek apropóját a március 15-i fogyasztók világnapjához kapcsolódó fogyasztók hetének hétfőn kezdődött rendezvénysorozata adta. Az élelmiszer-ipari termékek laboratóriumi vizsgálata sor
2002. 03. 12. 09:13
[FN, MTI-Eco] Az argentin kormány elé olyan makrogazdasági adatvárakozás került, amely jóval kedvezőtlenebb jövőképet vázol fel, mint amivel az idei költségvetés számol - közölte az argentin gazdasági minisztérium egyik illetékese, akit a Reuters idézett. Az idei büdzsé 4,9 százalékos GDP-csökkenést és 15 százalékos inflációt irányzott elő, ami szakértők egy része szerint túlzott derűlátása utal. Egy név nélkül nyilatkozó illetékes hétfőn azt mo
2002. 03. 12. 09:11
A következő hét évben mintegy 230 milliárd forintot szán környezetvédelemre a főváros . Ebből szennyvíztisztításra 147 milliárdot, a belvárost tehermentesítő utak építésére 33,5 milliárdot, a hulladékégető felújítására pedig 23,6 milliárdot terveznek, de a városi parkok arányának növelése, illetve erdők és fasorok telepítése is szerepel a környezetvédelmi programban. Az anyag, amely áprilisban kerül a fővárosi közgyűlés elé, a közeljövő tervein t
2002. 03. 12. 09:06
Nem változott a két nagy párt támogatottsága - állítja legfrissebb felméréséhez kapcsolódó elemzésében a Magyar Gallup Intézet . A cég honlapján közzétett adatok szerint a Fidesz-MDF és az MSZP együttes támogatottsága öt százalékkal nőtt: ebből két százalék a legnagyobb kormány-, három az első számú ellenzéki párt táborát gyarapította. Az összes megkérdezett körében a Fidesz-MDF 32,
2002. 03. 12. 09:04
A jövő héten esedékes újabb csatlakozási tárgyalási fordulón az agrárfejezet állat- és növényegészségüggyel foglalkozó előírások kerülnek terítékre . Értesüléseink szerint ha a tagországok valamelyike az utolsó percben nem emel kifogást, a joganyagrészt további tárgyalást nem igénylőnek minősítik. A magyar felkészülést pedig mintaként állítják a többi tagjelölt elé. A témakör kritiku
2002. 03. 12. 08:54
Az előző év utolsó negyede a befektetési szolgáltatások többségének hihetetlen megkönnyebbülést hozhatott - derül ki a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett adatokból . A brókercégek közül a legnagyobbak (a két tőzsdei pénzintézet, az OTP és az Inter-Európa Bank befektetési társaságai kivételével) rendszeresen közzéteszik negyedéves adataikat. A most megismert számok szerint 18 t
2002. 03. 12. 08:47
A Pick tegnapi közgyűlésén a részvényesek 99,9 százaléka megszavazta a Pick részvényeinek tőzsdei kivezetését . A döntés lényegében a felvásárlást végrehajtó Arago kezében volt, amely figyelmen kívül hagyta a speciális jogokat biztosító aranyrészvénynyel rendelkező ÁPV kifogásait. Az ÁPV korábban megtámadta a közgyűlési meghívót a Szegedi Városi Bíróság előtt, amely az elsőfokú dönté
2002. 03. 12. 08:43
Egyre inkább elmérgesedik és úgy tűnik, az acéliparon is túlgyűrűzik az amerikai védővámok bevezetésével újrakezdődött USA-EU kereskedelmi háború . Miközben a nemzetközi kereskedelemért felelős amerikai miniszterhelyettes azzal fenyegetőzik, hogy a védővámok más területekre, például az agrár és a félvezetők szektorára is hatással lehetnek, Brüsszel ma be kívánja jelenteni, hogy korlá
2002. 03. 12. 08:20
Szép reménységeket ébresztett az évezred végén a demográfiai statisztika: minden mutató kedvező változásokról szólt . 2000-ben több házasságot kötöttek, mint egy évvel korábban, és érzékelhetően csökkent a halálozások száma. A legfontosabb változást azonban a gyermekvállalási hajlandóság megerősödéséről közvetítették az adatok: hosszú évek után először érzékelhettük a születésszám nö
2002. 03. 12. 08:15
A fejlesztésre váró vidéki repterek közül a Győr melletti Péren hamarosan megkezdődhet a beruházás , és a tervek szerint az ősszel megnyílhat a nemzetközi forgalom előtt a pálya. A repülőtér fejlesztésére létrehozott társaság, a P-AIR Repülőtér Fejlesztési Kft. évek óta kész tervekkel várja a program útjában álló akadályok felszámolását. •
2002. 03. 12. 08:11
Diszkriminatívnak és ebből következően alkotmányellenesnek minősítette a bíróság Tarlós István, III. kerületi polgármester a homoszexuális felvilágosító programok kitiltását célzó, a Sziget Kft.-vel megkötött, szerződés-kiegészítését . A polgármester a 2002-es Pepsi Szigetről kívánta kitiltani a meleg szervezetek programjait. A mostani elsőfokú, nem jogerős ítéletet a II.-III. kerüle
2002. 03. 12. 08:07
Gazdasági főiskolai képzés indul az esztergomi érseki papnevelő intézet tulajdonában lévő Nagyszeminárium épületében a következő tanévben . A Budapesti Gazdasági Főiskola kihelyezett képzése kereskedelmi, idegenforgalmi és szálloda, valamint vállalkozásszervező szakokon főiskolai diplomát, kereskedelmi, idegenforgalmi és szálloda menedzserasszisztens, illetve szakügyintéző szakon fel
2002. 03. 12. 08:04
Várhatóan május elsejétől indul a kormányportál új szolgáltatásaként az online fogyasztóvédelmi rendszer, amelynek tesztelése hamarosan kezdődik . A www.kormanyzat.hu portálon már ma is az egyik legkedveltebb téma a fogyasztóvédelem, és az új szolgáltatások olyan információkat tesznek majd széles körben hozzáf
2002. 03. 12. 08:01
Olvasói sztorik