Két orosz diplomatát utasított ki Svédország, miután kémkedés gyanúja miatt immár nemzetközi botrány kerekedett a hadiiparban is tevékenykedő Ericssonnál.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa a fogyasztók megtévesztése miatt egymillió forintra bírságolta a kiskőrösi Körös-Royal Kft. szeszesital gyártót - tájékoztatott Polgárdy Géza, a GVH sajtófőnöke. A versenytanács indoklása szerint a Körös-Royal Kft. azzal sértette meg a versenytörvényt, hogy 2002 januárjától a Royal vodka aromával ízesített szeszesital termékét, a versenytársa által már korábban fogalmazott Royal vodka címkéjéhez ha
A Microsoft elnöke, Bill Gates ma kezdi meg négynapos indiai látogatását. Elemzők szerint Gates útjának célja egyebek mellett az, hogy a Linux felé kacsingató ország vezetőinek és népes szoftverfejlesztői táborának hirdesse a Windows operációs rendszert . A világ legnépesebb országában a becslések szerint félmillió szoftverfejlesztő dolgozik a világ legnagyobb cégeinek alkalmazásában. Emellett azonban India az egyik legígéretesebb piac is. Mert n
Az ausztrál széndioxid-üzlet újabb lépéseként több, mint 1 millió tonna üvegházgáz kibocsátásának jogát értékesítették a BP-nek - közölte a Financial Times. Az üzlet az ausztrál kormány környezetvédelmi szervezete és a brit olajtársaság között jön létre, s Sidney új kommunális hulladéklerakó telepének kialakítását finanszíorzzák részben a befolyó összegből. A brit pénzügyi lap jelzi, hogy a kommunális hulladék elhelyezésén kívül Ausztráliában el
A japán Toyota érdeklődik a FIAT bezárásra ítélt szicíliai autógyára iránt - értesült a hétfői Corriere della Sera című lap . A FIAT nem kommentálta a legnagyobb példányszámú olasz újság értesülését. A Toyota, a világ harmadik legnagyobb autógyártója lehetőséget keres, hogy erősítse európai autópiaci jelenlétét. A lap úgy tudja, hogy a japán autógyár egyik tanácsadója Rómában az olasz gazdasági miniszterrel tárgyalt az elmúlt napokban, a héten pe
A miniszterelnök amerikai látogatása során meglátogatta az Amerikai Kereskedelmi Kamarát is, ahol előadást tartott a hazánkba történő befektetési lehetőségekről. Az érdeklődök között nagyon kevés potenciális befektető akadt.
Az egykor világelsőnek számító AltaVista keresőmotor kedden teljesen megújul, hogy felvehesse a harcot az internetes keresők jelenlegi királyával a Google-lal. A jelentős vérfrissítésen átesett AltaVista számos új szolgáltatással bővül, amelyek könnyebbé teszik a keresést vagy a navigációt. A vállalat elnöke, Jim Barnett elmondta, hogy az AltaVista egyértelmű célja, hogy visszaszerezze a vezető pozíciót az internetes keresőmotorok piacán. 2000 o
A magyarországi kutatás és fejlesztési (K+F) célok teljesítéséhez elsősorban a gazdasági szféra innovációs ráfordításainak kell növekedniük - mondta Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter , a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gépészmérnöki karának hétfői emlékülésén. A miniszter kifejtette: amíg a K+F-re fordított források GDP-hez viszonyított aránya az állami szféránál 0,8 százalék, addig a versenyszférában csak 0,3 száz
Megfontolná a dollár vagy az euró bevezetését a sékel helyett Benjamin Netanjahu, aki a Likud színeiben indulna a kormányfői posztért a közelgő izraeli választásokon. A politikus állítólag már Izrael EU-tagságát is felvetette. A Jediót Ahronot izraeli napilap hétfői értesülése szerint Netanjahu - aki még a választások előtt megpróbálja megszerezni a Likud vezetői posztját is Ariel Saron jelenlegi miniszterelnöktől - úgy véli: Izraelnek nincs más
Svédország kiutasított két orosz diplomatát, akik az Ericsson mobilgyártó cégnél folytatott vizsgálatok alkalmával váltak gyanússá. A svéd külügyminisztérium szóvivője, Nina Ersman szerint az orosz konzulátus két alkalmazottját azután nyilvánították "persona non grata"-nak, miután a vizsgálat tevékenységük és hivatalosan engedélyezett munkájukkal közötti összeegyeztethetetlenségre hívta fel a figyelmet. A két orosz konzulátusi dolgozó már korább
A magyar EU-csatlakozási tárgyalások még lezáratlan fejezetei közül mindenekelőtt a versenyfejezetet tartja problematikusnak hétfői cikkében a Handelsblatt című német gazdasági-pénzügyi napilap, Budapest ugyanis nagyvonalú adókedvezményekben részesíti a külföldi beruházókat, ami szálka Brüsszel szemében.
Az elmúlt hároméves stratégiájának jódosítására készül a Mol Rt., amelynek részleteit november 20-a után hozzák nyilvánosságra - mondta Hernádi Zsolt, a társaság elnök-vezérigazgatója hétfőn, Budapesten újságírók előtt.
Franciaország várhatóan támogatni fogja azt a javaslatot, amely az Európai Központi Bank (ECB) reformját célozza. A BBC értesülései szerint, ha a javaslatot elfogadják, egyszerűsödik az európa jegybanki szerepét betöltő intézmény döntéshozatali procedúrája, így könnyebbé válik például az alapkamat változtatása is.
[More on BBC News]
A Pénzügyminisztérium előterjesztése szerint a jövőben nem kell felsőfokú végzettséggel rendelkezni ahhoz, hogy valakit vezető állásba lehessen kinevezni bankok és egyéb pénzintézetek élére - értesült a Magyar Nemzet. Az érettségi után tovább nem tanulók karrierlehetőségeit kiszélesítő javaslatot a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), a Bankszövetség és a minisztériumok többsége is ellenzi, a PM azonban jó ötletnek tartja a nemzetköz
A Népszabadság információi szerint előrehaladott tárgyalások folynak a Hewlett-Packarddal egy magyar gyártóbázis létrehozásáról. A százmillió dollár (24 milliárd forint) értékű befektetéssel megvalósuló kelet-magyarországi üzem a HP nyomtatógyártó részlegéhez tartozna. Az amerikai HP a nyáron jelentette be, hogy egymilliárd dollárt fordít nyomtatódivíziója fejlesztésére, amelynek során 2003-ig ötven teljesen új típusú printert dob piacra. A terv
A harmadik negyedév végéig a vendégéjszakák száma 4 százalékkal, a külföldi vendégéjszakáké 8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn. Szeptember végéig 4,8 millió vendég mintegy 15 millió vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken. A szállásdíj-bevételek 1 százalékkal estek vissza az első 9 hónapban az egy évvel korábbihoz képest és nem érték el a 70 milliárd fori
Az OPEC decemberben "cselekedni fog", hogy megvédje a hordónként 22-28 dolláros ársávot, ha a kőolaj ára tovább csökken - mondta a hétvégén a venezuelai olajminiszter, Rafael Ramirez. Az OPEC december közepén tartja legközelebbi miniszteri értekezletét. A nyersolaj szeptemberben hordónként 30 dollár fölé drágult, elsősorban az Irak elleni amerikai fenyegetésre. Azóta vagy 20 százalékkal olcsóbbodott, mert az Irak elleni, új ENSZ-határozat körüli
Hétfőn 7407,23 ponton, 45,42 ponttal rosszabb helyzetben nyitott a BUX. A londoni FTSE-100 7,50 pontos nyereségben, a frankfurti Dax-30 pedig 14 pontos veszteségben nyitott hétfőn, miután pénteken 46,70 pontos, 1,14 százalékos csökkenéssel 4034,60 ponton, illetve 76,56 pontos, 2,43 százalékos veszteséggel 3079,10 ponton zárt a két mutató.
Német lapértesülések szerint a 41 éves Kai-Uwe Ricke lesz a Deutsche Telekom, a legnagyobb európai távközlési vállalat következő elnöke. Az előző elnök, Ron Sommer, hétévi elnökösködés után júliusban távozott, mert a költséges terjeszkedés, az adósság növekedése és a részvény-árfolyam vészes csökkenése miatt a német kormány - a Deutsche Telekom 43 százalékos tulajdonosa - megvonta tőle a bizalmat.