Molnár Lajos egészségügyi miniszter is felszólalt a Gazdasági és Szociális Tanács hétfői ülésén. A tárcavezető szerint Budapestközpontú az egészségügyi ellátás.
A határőrséget a rendőrséggel, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemet a Rendőrtiszti Főiskolával vonják össze, a rendőrségnek pedig regionális központjai lesznek – mondta Vadai Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselőcsoportjának munkacsoport-vezetője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.
Egy minigolfpálya miatt sértegette Tarlós István a III. kerület MDF-es képviselőit. A párt szerint nem véletlen, hogy az óbudai polgármester ideges lett a bérbeadás feszegetése kapcsán.
Vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség annak a családnak a három tagja és egy nő ellen, akik – a vád szerint – hamisan tanúskodtak a bíróságon, hogy alibit biztosítsanak a móri vérengzéssel megvádolt Kaiser Edének.
Kevés sérült gyerek kapott idén fejlesztő tankönyveket, mert az iskolák képtelenek kifizetni a jelentősen megdrágult kiadványokat a gyermekenként 10 ezer forintos állami támogatásból – írja a Magyar Nemzet.
A választópolgárok mindössze 14,5 százaléka jelent meg a Hajógyári-szigetre tervezett beruházásról tartott népszavazáson, így az érvénytelen, és az eredeti terv szerint lép életbe a rendelet.
Meglepően összecseng Demszky Gábor és Katona Kálmán közlekedésfejlesztési programja: döntéseikben a gyalogosoknak és a tömegközlekedőknek kedveznének az autósok rovására. Tarlós Istvánnak ezzel szemben nincs előnyben részesített célcsoportja: mindenki érdekében csiszolna egy keveset a város közlekedésén. Az FN összevetette három főpolgármester-jelölt közlekedési elképzeléseit, melynek során kiderült: a Belváros lezárása egyelőre várat magára.
A Fidesz nem versenyt akar egy riválissal, hanem leszámolást - mondta Juhász Ferenc vasárnap Pápán, a város szocialista polgármester-jelöltjének kampánynyitó nagygyűlését megelőző sajtótájékoztatón.
Azonnal lemondott képviselői mentelmi jogáról a helyszínre érkező rendőrök előtt Medgyasszay László kereszténydemokrata képviselő, aki szabályos előzés közben elütött egy motorkerékpárost még szombaton Csorna térségében - közölte a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szóvivője.
A hétvégén 18 közúti balesetben összesen 23-an vesztették életüket, többen, mint az elmúlt két hétvégén összesen - tudatta az MTI-vel az Országos Rendőr-főkapitányság a hétvégi fokozott közúti ellenőrzések vasárnapi 16 órás adatai alapján.
A főpolgármester az önkormányzati választáson a kormánypártok jelöltjeinek támogatását kérte azoktól, akik megjelentek a Szabad Vasárnap elnevezésű fővárosi szabad demokrata rendezvényen vasárnap délután.
Hiller István, az MSZP elnöke arra kérte Orbán Viktor Fidesz-elnököt, hogy hívja vissza "a Fidesz utcára küldött embereit", akik megzavarták a miniszterelnök kampányeseményeit. Erről a pártelnök vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón beszélt.
A hatvan éve, az akkori Csehszlovákiából deportáltakra kíván emlékezni az MDF azon a, több európai parlamenti képviselővel közösen szervezett kiállításon, amely a jövő héten nyílik meg Brüsszelben - mondta az MDF elnöke Olajos Péterrel, a párt EP-képviselőjével közösen tartott vasárnapi sajtótájékoztatón, Budapesten.
A polgármestereket a jövőben ne közvetlenül, hanem ismét a képviselő-testületek válasszák, s a funkciót egy személy csak 2-3 ciklusban tölthesse be - az erről szóló törvényjavaslat-módosítást még az ősszel az Országgyűlés elé terjeszti az MDF.
A Fidesz kezdeményezi, hogy az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága már a jövő hét folyamán rendkívüli ülést tartson, illetve, hogy azon jelenen meg Molnár Lajos miniszter is.