Minden felelős politikai tényező tegye világossá, hogy a radikális utcai megmozdulás semmilyen politikai vitára nem megoldás - nyilatkozta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden hajnalban.
Kedd reggel kilenc órára összehívták a nemzetbiztonsági kabinetet - jelentette be az RTL Klub adásában éjszaka Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter.
Ezt be kell fejezni, nem ez a 21. század Magyarországa - mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke kedden hajnalban. "Elnézve a felvételeket, én úgy ítélem meg, hogy ami itt történik, annak semmi köze sincsen ahhoz a Magyarországhoz, amilyennek a 21. században lennie kellene" - mondta a pártelnök.
Azt javasoljuk, hogy Gyurcsány Ferenc kérjen bocsánatot, aztán távozzon a közéletből, a Fidesz pedig szólítsa vissza az embereket az utcáról - nyilatkozta az MDF elnöke hétfőről keddre virradó éjjel.
Most az ország nyugalma a tét, nincs semmi, ami menlevelet adhatna középületek ostromára, rendőrök megtámadására, autók felgyújtására - közölte Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője keddre virradóra.
"A felelősség egyértelműen a hazugság politikájának képviselőit terheli" – közölte Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője kedd hajnalban. Elmondta: a Fidesz javaslatot tett a megoldásra, vagyis arra, hogy Gyurcsány Ferenc távozzék a közéletből.
A Fidesz szolidaritást vállal a demonstrálókkal, de felhívja a figyelmüket arra is, hogy tartsák be a törvényes határokat – nyilatkozta az MTI-nek Répássy Róbert frakcióigazgató.
A főváros fejlesztéseibe a mostaninál jóval nagyobb mértékben kell bevonni a hazai vállalkozókat, ez vonatkozik a második Nemzeti Fejlesztési Terv fővárost érintő beruházásaira is - mondta Katona Kálmán, az MDF főpolgármester-jelöltje a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamaránál (BKIK) tett látogatása kapcsán.
Nem vesz részt a keddi parlamenti vitanapon a Fidesz-MPSZ - jelentette be a Magyar Televízió Az Este című műsorában hétfő este Navracsics Tibor frakcióvezető.
A társadalmi-gazdasági fordulat csak az eddiginél őszintébb, erkölcsösebb és a nemzet gondjait valósan számba vevő politikával érhető el - közölte az MTI-vel az MSZP társadalompolitikai tagozata hétfőn este, hozzátéve, hogy ennek érdekében kormányzati irányváltást vár, ha kell személyi konzekvenciákkal együtt.
Magyarország több vidéki nagyvárosában utcára vonultak az emberek Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lemondását követelve. Sok helyen pár óra után feloszlott a tömeg, néhol még kitartanak. Rendzavarásról sehonnan nem érkezett hír.
Az MSZP képviselőcsoportja egyhangúlag támogatja Gyurcsány Ferencet és a kormány politikáját – közölte Lendvai Ildikó frakcióvezető a képviselőcsoport hétfő esti zárt ülése után, amelyen a kormányfő is jelen volt.
A rendőrség visszafoglalja az MTV székházát, korábban felszólították a bent tartózkodókat a távozásra. A Szabadság tér romhalmaz lett, kiégett autómaradványokkal. Adás több órája nincs a köztévén.
Wittner Mária fideszes képviselő beszéde alatt először támadt konfliktus a rendőrök és a tüntetők között, a rendfenntartók két embert kiemeltek a tömegből. Az FN tudósítója a helyszínen van, és folyamatosan tájékoztatja olvasóinkat.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Brüsszelben az Európai Néppárt elnökségi ülésén vett részt; a politikus kedd helyett már hétfő este visszatér Magyarországra.
Egy időben érkeztek a médiumokhoz a miniszterelnök beszédét tartalmazó cédék. Motoros futárok szállították a szerkesztőségekbe a hangfelvételt, értesült az egyik kereskedelmi csatorna.
Nem sokkal 17 óra után megkezdődött az MSZP frakcióülése hétfőn Budapesten. A Szocsiból hazaérkező Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kevéssel 18.30 után érkezett meg a frakcióülésre.
A Magyar Szocialista Párt elnöksége egyhangúlag kiáll Gyurcsány Ferenc mellett - jelentette be Hiller István hétfőn Budapesten, miután ülésezett a párt elnöksége, s elkezdődött a szocialista frakció ülése.
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség mindent megtesz annak érdekében, hogy alkotmányos eszközökkel elérjük a kormány távozását, olvasható a Fidesz elnökségének a felhívásában.
Gyurcsány Ferenc egyetért Sólyom Lászlóval abban, hogy a demokráciába vetett bizalmat nem szabad kockáztatni. A bizalom helyreállítása a cél – nyilatkozta a miniszterelnök az MTI-nek a Szocsiból Budapestre tartó repülőút alatt.
Budapesten egyre többen csatlakoznak a tüntetéshez, Kecskemét főterén mintegy 150-200 fős tömeg gyűlt össze az országgyűlés feloszlatását követelve. Győrött a megyeháza előtti téren követelik a kormányfő lemondását. Miskolcon az egybegyűltekhez a MIÉP megyei elnöke is szólt. Békéscsabán MSZMP-s tagkönyveket taposnak, míg Győrött újságot égetnek a demonstrálók.