Gyurcsány Ferenc kedden késő este a fővárosi eseményeket figyelemmel kísérő irányító központban lesz, mondta az MTI-nek László Boglár, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden kora este.
A miskolci demostrálók békés tüntetésre szólították fel a tömeget. Békéscsabáról akár Budapestre is felutaznak, hogy csatlakozzanak a fővárosi tüntetőkhöz. Egerben a szocialista párt székháza felé indultak a demonstrálók.
Egy-két tucatnyi rendőrségi eszköz - pajzs, gumibot és könnygázspray - tűnt el hétfő éjjel, illetve kedd hajnalban a tüntetések során - közölte az ORFK szóvivője.
Gyurcsány Ferenc a legmegfelelőbb személy a magyarországi reformok irányítására - vélte Poul Nyrup Rasmussen, az Európai Szocialisták Pártjának (ESZP) elnöke, arra sürgetve a magyar miniszterelnököt, hogy „ne vegyen tudomást” a lemondását követelő jobboldali felszólításokról.
A Magyar Gallup Intézet által készített felmérés szerint a megkérdezettek 43 százaléka nyilatkozott úgy, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek le kellene mondania, "mert bevallotta, hogy hazudott".
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája az Alkotmány utcába szervezi a korábban a Kossuth térre beharangozott csütörtöki tandíjellenes demonstrációját - áll a közlésben.
Orbán Viktor szerint október 1-jén az emberek a Gyurcsány-csomagról szavaznak: ha elutasítják, a kormánynak mennie kell. A fennálló helyzet ellenére a Fidesz megtartja rendezvényét szeptember 23-án a Hősök terén – derült ki a párt elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatón.
A rendőrség engedélyével kedden délután megkezdték a Szabadság térről az autóroncsok elszállítását és a terület takarítását - nyilatkozta a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szóvivője az MTI-nek.
Összesen három személy ellen két nyomozást indított kedden a Budapesti Nyomozó Ügyészség a hétfő éjjeli, kedd hajnali tüntetésekkel kapcsolatban – közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője. A gyanúsítottak három-három, illetve öt évet kaphatnak.
A Hír TV ZRt. a leghatározottabban visszautasítja az SZDSZ provokatív vádjait. Azt javasolják a pártnak, hogy nézzen más, ízlésüknek jobban megfelelő csatornát.
A kormányfő erős, egyértelmű és tudatos támogatást érez a koalíciós partnerétől, nem mond le, és még soha nem volt ilyen biztos abban, hogy „ezt az utat kell járnom”.
Elítéli a Magyar Televízió intézményét ért brutális támadás szervezőit és végrehajtóit a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) - áll a szervezet keddi közleményében.
Navracsics Tibor - aki az MTV-nél történt események idején maga is a székházban tartózkodott - személyesen is köszönetet mondott a rendőröknek áldozatos munkájukért, és mielőbbi felépülést kívánt nekik.
Két fideszes képviselő tartózkodása és kettő ellenszavazata mellett fogadta el az Országgyűlés Az erőszak ellen és a békességért című ötpárti nyilatkozatot kedden.
Nem nyilatkoznak az SZDSZ képviselői a Hír TV-nek, amíg a csatorna nem kér bocsánatot a magyar társadalomtól az éjjeli események közvetítésének módja miatt.
A választási kampány részeként bejelentették az V. kerületi rendőrkapitányságon a Parlament előtt folyó tüntetést – közölte kedden délután Takács András, a demonstráció egyik vezéralakja Kossuth téren.
A köztévé kuratóriumának elnöksége felkérte a parlament elnökét, járjon közbe annak érdekében, hogy a kormány az MTV-t ért károk rendezésére a rendelkezésre álló rendkívüli keretből biztosítsa a szükséges forrásokat – közölte az MTV.
A Critical Mass nevű kerékpáros felvonulás rendezői szeretnék elkerülni még annak az esélyét is, hogy a Parlament mellett elhaladó több tízezres belvárosi rendezvényt bármilyen módon fel lehessen használni az igazi üzenetétől eltérő célokra.
A The Wall Street Journal szerint a kiszivárgott Gyurcsány-beszéd a magyar gazdasági bajok súlyosságát jelzi. A Reuters részletes elemzést közöl a magyar miniszterelnökről.
Lemondásra szólította fel a magyar kormányt a kereszténydemokrata-konzervatív pártokat tömörítő Európai Néppárt kedden Brüsszelben kiadott nyilatkozatában.
Köztörvényes bűncselekménynek minősítette Sólyom László a Magyar Televíziónál keddre virradóra történteket. Az államfő szerint elfogadhatatlan az alkotmányos határokat áttörő cselekmények burkolt igazolása is.
Kiemelten kezeli a magyar eseményeket a BBC internetes oldala: főhírben számolnak be Gyurcsány Ferenc legutóbbi nyilatkozatáról, és kikérik olvasóik véleményét a magyarországi helyzetről. Közben a brit közszolgálati adón Szombati Béla londoni nagykövet értelmezte az eseményeket.