Ezer alá csökkent a budapesti Kossuth téren tüntetők létszáma szerdán este fél 12 után. Egészségügyi ellenőrzések miatt be kellett zárni a Kossuth téri tüntetés ingyenkonyháját. A tüntetők politikai foglyokat szabadítanának. Grespik László is felszólalt.
Filló Pál szocialista országgyűlési képviselő szerdán este az MTI-n keresztül bocsánatot kért azoktól, akiket esetleg megbántott a párt májusi balatonőszödi frakcióülésén elhangzott "patkányos" hasonlatával.
Áldemokratikus jelmez mögött újra korlátlan és korlátozhatatlan egyeduralmat kíván kiépíteni a Gyurcsány-kormány - mondta Áder János Csornán a Fidesz kampányzáró nagygyűlésén szerda este.
A Magyar Gyógyszerész Kamara nem tett közzé sztrájkfelhívást, ezért azt visszavonni sem tudja - válaszolta a szervezet szerdán az egészségügyi miniszter levelére.
Be kell zárni a Kossuth téri tüntetés "ingyenkonyháját", ugyanis a szerdai nap folyamán összesen öt "Köjál-ellenőrzést" tartottak a téren – mondta Gonda László.
Több olyan város illetve budapesti kerület van, ahol az MSZP belső ellenségeskedései miatt akár a kerület „elbukásának” kockázata is fennáll. Tehát nem a koalíción, hanem a szocialista párton belüli harcok adhatnak reményt a jobboldalnak, akár a legnagyobb bástyákban is.
A bizonytalan tét és az egyértelmű párttámogatás hiányával magyarázható a FigyelőNet által megkérdezett szakértők szerint, hogy a hírhedt Gyurcsány-beszéd nyilvánosságra kerülése után jóval kevesebb ember vonult az utcákra, mint az áprilisi választási kampány során.
Aggályosnak tartja az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP)főigazgatójának menesztését Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, aki erről szerdán Egerben beszélt.
A biztosítás alapú, a külföldiek előtt is nyitott egészségügyé a jövő - jelentette ki Gyurcsány Ferenc szerdán, amikor Salgótarjánban felavatta a megújult Nógrád megyei kórházat.
Dávid Ibolya szerint a Magyar Demokrata Fórum október elsején a tavaszi országgyűlési és a 2004-es európai parlamenti választásoknál is jobb eredményt fog elérni. Az MDF elnöke erről Katona Kálmán főpolgármester-jelölttel közös kampányzáró sajtóértekezletén beszélt szerdán Budapesten.
Áder János arra szólította fel Gyurcsány Ferencet, hogy hagyja abba Orbán Viktor ellen irányuló hazugságkampányát, vonja vissza a Fidesz elnökét érintő hazug újsághirdetést, rádióreklámot és telefonos kampányt.
Az önkormányzati választások tétje nem az, hogy hány szavazatot kap a Fidesz, hanem, hogy Budapest „kiszabadul-e a balliberális erők fogságából” – mondta Takács András, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 egyik ügyvivője.
Még az idén tízmilliárd forintra pályázhatnak a magyarországi kórházak; az elnyert összeget felújításra és átalakításra fordíthatják - mondta az egészségügyi miniszter szerdán Budapesten.
Az SZDSZ annak tudatában állította a csepeli listájának élére Kál Károlyt, hogy III/II-es ügynök volt. Ügynökmúltja miatt az MSZP óbudai polgármesterjelöltjétől ugyanakkor visszavonták a liberálisok a bizalmat – írja a Hírszerző.
Elmarad a budapesti főpolgármester-jelöltek pénteki tévévitája a Duna Televízióban, mert a függetlenként, a Fidesz és a KDNP támogatásával induló Tarlós István nem kíván azon részt venni – erősítette meg Szeles Pál szóvivő.
A kormány 460 millió forintos többletforrást biztosít a rendőrségnek az MTV-székház ostroma és az azt követő eseményeken szenvedett károk, illetve a rendőri készenlét és túlszolgálat költségeinek fedezése miatt.
A Fidesz Kovács Árpádot, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökét javasolja az általuk elképzelt szakértői kormány élére – tudta meg a Heti Válasz. A lap szerint Kovácsnak államfői ambíciói is vannak.
A kormány szerdai döntése értelmében 1,2 százalékos visszamenőleges kiegészítő nyugdíjemelést kapnak a nyugdíjasok novemberben - jelentette be Kiss Péter, szociális és munkaügyi miniszter egy idősotthon átadásán Budapesten.