Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) nem tart indokoltnak újabb vizsgálatot a történtek miatt, mivel a mentőápoló szabályszerűen járt el a mindszenti beteg ügyében – mondta Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője.
Megkezdte az aláírások gyűjtését a közalkalmazotti bérek előmozdítása érdekében a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ); a tömörülés elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azon reményének adott hangot, hogy a szükséges 50 ezer aláírás többszörösét sikerül összegyűjteni.
A Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálja, hogy van-e összefüggés a lázadás előkészülete miatt folyamatban lévő eljárás és a Nemzeti Felkelők nevű szerveződés csütörtöki, országos útblokádra vonatkozó bejelentése között – mondta a szervezet helyettes szóvivője, Szabóné Csontos Stefánia az MTI érdeklődésére.
A jövőben a bírójelölteket versenyvizsga alapján választják ki, s ennek lebonyolításáról a tavaly létrejött Magyar Bíróképző Akadémia gondoskodik majd - mondta Lomnici Zoltán pénteki sajtótájékoztatón, Veszprémben.
„Van olyan államtitkára a kormánynak, akinek azért kellene fizetni, hogy otthon maradjon” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Karsai József, szocialista képviselő.
Érvek és érdekek feszülnek egymásnak a biztosítási reform második szakaszát megelőzően. Az Államreform Bizottság egészségügyi reformért felelős szakértője a három pilléren nyugvó több-biztosítós modellt támogatja, és mielőbbi döntésben bízik. Mihályi Péter lapunknak adott interjújában azt is megindokolja, hogy a több biztosító miért éppen azok javát szolgálja majd, akik kevésbé tehetősek.
A közlekedés megbénításával fenyegetőzik a Kossuth téri tüntetők legújabb gyűjtőszervezete: ha a kormány egy héten belül nem távozik az ország éléről, teljes blokád alá veszik az országot – közölték a Nemzeti Felkelők.
Az elhunyt mindszenti beteg ügyében elkészült kórbonctani jegyzőkönyv szerint a halál oka és a hódmezővásárhelyi kórházban végzett ellátás között semmiféle összefüggés nincs - jelentette be Hódmezővásárhely polgármestere.
Zöldszámot indít a Fidesz, amelyen várják mindazok hívását, akik elégedetlenek az egészségügyi ellátásukkal – jelentette be Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke.
Összefüggés van a felsőoktatásba jelentkezők számának csökkenése, és a tandíj bevezetése között – állítja a HÖOK. A szervezet szerint a tandíj célja nem a minőség javítása, hanem a költségvetési hézagok tömködése.
Lázár János, a Fidesz polgármestere az első perctől kezdve politikai ügyként kezelte a csongrádi betegtragédiát, mert szerinte ezzel megszületett az egészségügyi reform első áldozata. A kormánypártok kezdetben szakmailag álltak az ügyhöz, a kórház felelősségét bizonyító hangfelvétel után azonban már Lázár János lemondását követelték.
Jogerősen 10 hónap börtönre ítélte a Pásztói Városi Bíróság azt a bujáki férfit, aki március végén megütötte a bujáki általános iskola igazgatóját. A szabadságvesztés végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztették.
A hódmezővásárhelyi kórház igazgatója tagadta, hogy utasításba adta volna, ne lássák el a mindszenti lakosokat. A betegtragédia ügyében érintett doktornő ellátja munkáját, nem függesztették fel és nem bocsátották el.