Katonai bűncselekmény miatt nyomozás indult az ellen az öt rendőr ellen, akiket a Múzeum körúti erőszak miatt erőszakos közösüléssel és vesztegetéssel gyanúsítanak – értesült a Magyar Nemzet.
Sok szülő panaszolja, hogy a cégétől kapott Iskolakezdési Támogatás utalványból nem vásárolhatja meg gyermekének a könyveket. A Sodexho Pass által kibocsátott utalványt ugyanis az iskolák nem fogadják el – írja a Népszava.
Árammal és gázolajjal is működik a korábban Lausanne-ban közlekedő, 5 éves Duo trolibusz, amelynek tesztelését szerdán kezdi meg a BKV Zrt. - közölte a közlekedési vállalat.
Bár 2009 helyett várhatóan 2013-ra tolódik ki a postai szolgáltatások teljes liberalizációja, a Magyar Posta Zrt. tervei között mintegy ezer kisposta vállalkozásba adása szerepel – írja a Magyar Nemzet.
Demszky Gábor Brüsszelből csábította át Budapestre a Fővárosi Közterület-Fenntartó Rt. (FKF) új vezérigazgatóját. A szakember első feladata: úgy tisztítsa meg a várost, hogy az nem kerül pluszpénzbe.
Az Expander 2000 Kft. szervezi az augusztus 20-i ünnepségsorozatot, melynek lebonyolítására nettó 251 millió forintot szán a kormány - jelentette be Budai Bernadett a rendezvény előzetes sajtótájékoztatóján.
A július elsejével hivatalba lépett kormánykabinet az eddigi legerősebb a hasonló elnevezésű testületek közül, alapvetően azonban csak javaslattevő-döntéselőkészítő funkciója van, és nem utasíthatja a kormányt. A stratégiai egyeztető szerv tagjai között azonban nem szerepel sem a külügy-, sem a területfejlesztési miniszter.
Megilletheti a kártérítés Tasnádi Pétert, az ügyészség nem nyújtott be ugyanis fellebbezést a bíróság ítélete ellen, amely szerint az üzletember elmeállapota miatt két évvel csökkentik a letöltött négy és fél év börtönbüntetését – közölte Birtalan Örkény.
Arányos volt a rendőrségi fellépés és a testi kényszer alkalmazása Lengyel Zoltán fideszes országgyűlési képviselővel szemben, akit vasárnap hajnalban fürdőruhában állítottak elő Budapesten. A rendőrség verziója szerint a honatya saját magát verte a földhöz.
A kormányfőnek el kell számolnia az október 23-i eseményekkel kapcsolatos álláspontjával és tetteivel, miután a Papp-jelentés új színben tünteti fel a történteket – mondta Balog Zoltán, fideszes politikus.
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja, hogy Lengyel Zoltán fideszes országgyűlési képviselő igazoltatását rögzítette-e térfigyelő kamera – tudta meg az MTI a főügyészség vezetőjétől kedden.
A magyarok 23 százaléka határozottan, további 20 százaléka pedig inkább egyetért azzal az állítással, hogy amikor csak tud, magyar terméket vásárol – derül ki a TGI felméréséből.
Hivatali befolyással való üzérkedés – ezzel vádolják azt a volt főrendőrt, aki mindezt elhallgatva nemrégiben az APEH behajtási osztályára került vezető beosztásba – írja a Blikk.
Hat igazgatóság és egy iroda kezdi meg működését a Fideszben közvetlenül Orbán Viktor pártelnök és Deutsch-Für Tamás kabinetfőnök irányítása alatt - írja a Magyar Nemzet.
A legfontosabb feltételek még nem tisztázottak egészségbiztosítási piacra készülő cégek számára: több kérdést juttatnak el a szaktárcához, és csak a válaszok ismeretében döntenek a piacra lépésről - írja a Népszabadság.
Hiába kéri egy adatvédelmi szakértő és egy elsőfokú bírósági ítélet a Budapesti Közlekedési Vállalattól, hogy az tegye közzé a 2005-ös és 2006-os reklámbevételeit, a cég továbbra is titkolózik.
Elmondása szerint a rendőrök a földre teperték és fojtogatták igazoltatás közben Lengyel Zoltán fideszes országgyűlési képviselőt vasárnap éjjel az Alagút utcánál. Az ügyészségre azonban a rendőrségtől is feljelentés érkezett hivatalos személy elleni erőszak miatt.
A választópolgárok több mint kétharmada szerint a Gyurcsány-kormány alatt az ország nem az előnyére változott - olvasható a Magyar Gallup Intézet legfrissebb felmérésében. A megkérdezettek többsége az Orbán-kormány munkájával a legelégedettebb.
Új székházba kerül a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – jelentette be Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter az NNI épületében tett látogatását követően.