Belföld

Orbán: De jó! Minden irányban lehet támadni

Orbán (Array)
Orbán (Array)

Miniszterelnökünk a Várban értékelte az elmúlt öt esztendőt. Narancs nyakkendő, piros köröm. Orbán nem ferde. Tudósítunk.

Ahogy gördül be a mikrobusz (az ő mikrobusza) a Szent György térre, ha jobbra tekint, először az Öreg huszár című szobor mellett hajt el (Kisfaludy Stróbl alkotása, s a Kardját nézegető huszárként emlegetik, akik szeretnek ilyeneket emlegetni), aztán, ha rögtön balra fordítja a fejét, gróf Bethlen Istvánra, a tízéves konszolidáció (meg sok minden más) bronzminiszterelnökére vethet pillantást a fóliázott szélvédő mögül.

De mire belegondolna az Ember a dilemmába, már le is parkol a Budapesti Történeti Múzeum előtt, tolódik a tolóajtó, s immár gyalogosan kell fölhaladni a konferenciára, mit az öt esztendeje taró kormányzás tiszteletére rendez a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány.

Boross: Csak legyen jó hosszú

Boross Péter exminiszterelnöké a nyitóbeszéd joga. Akkor volt itt jó, mármint hazánkban, s mármint Boross szerint, amikor mérsékelt jobbos kormányzás működött patrióta képviselőkkel, „konzervatív attitűddel”, melyben, „ha lehet, megfontolva haladás, ha nem lehet, ennél ritmusosabb haladás” ringatta lépteinket, s olyan konzervativizmus, mely „ideológiamentes, de eszmék vezérelte”.

Mit tanít nekünk az elmúlt másfél évszázad – kérdé Boross. Hát azt, hogy „ha megvilágosodik a társadalom többsége, abból van haladás”. Ehhez kell: az Egység. Egység a nemzet sorsát jelentő ügyekben. Jön, naná, Deák és Eötvös megállapodása, jogosan, meg Bethlen és a kisgazdák.

Boross szerint a legfőbb orvosság a társadalom bajaira a „hosszú kormányzás” – a kurzus szót nem ejti ki száján, talán majd a tizenötös jubileumon. Tisza Kálmánt emlegeti a maga tizenhat éves ministerelnökösködésével, és Bethlen István tíz esztendejét.

Boross kitörő örömmel „bizonyos makrogazdasági alapokról” is szól, melyekről „nem is szabad vitatkozni”, annyira jók. Eztán a lakosság által „kábítószerként fogyasztott” televíziózást ekézi, majd „okos centralizálásért”, valamint “közmunkatanácsért” kiált.

Azzal zár, hogy minden szuper, meg azzal, hogy „rettenetes baj, ha az ember megvénül”.

Matolcsy a következő előjátékos, a számok embere, válságokat sorol, hetet, melyek közül a legutolsóban vagyunk benne.

Matolcsy: 3,5+2,5=5

Pontosabban már nem is vagyunk benne, hiszen „Magyarország sikeresen lezárta a 2010 és 2015 közötti válságkezelést”. Sőt: „Magyarország a legsikeresebb válságkezelést hajtotta végre.” Minek köszönhető mindez? A kivételes politikai felhatalmazásnak, meg annak, hogy a „bizalomra építettük a válságkezelést”, meg annak, hogy „új gazdaságfilozófiát vezettünk be”, meg annak, hogy újraiparosítottunk, meg annak, hogy belföldi monopóliumokat szereztünk vissza. A „titkos fegyver” mindehhez az egykulcsos adórendszer, így a kormány 2013-14-ben, a válságkezelésre ültetve „végrehajtotta a sikeres növekedési fordulatot”.

Matolcsy szól a devizahitelek forintosításáról, ami „ötmillió magyar családot érintett… három és félmillió levél már kiment, két és félmilliió még kimegy”. (3,5+2,5=öööö; jó persze, ott az unió, a halmazok uniója.)

Matolcsy már utolsó gondolatfutamán tremolózik, amikor záróvendégként, negyvenhat perc késéssel megérkezik Kósa Lajos. És az a tremoló: cél, hogy „legyünk mi a legvonzóbb életminőséget kínáló nemzet”. Így. „Ehhez kínál új szövetséget a miniszterelnök úr.” (Újszövetséget?)

Balog: Kenyeres pajtás

Balog emberi miniszter a harmadik rétor. Idéz mindenféle fideszes alapdoksikból, ilyeneket:„Hisszük, hogy a kenyér jobban ízlik, ha van kivel megosztani… a világra szóló tett is többet ér, ha utána közösen énekeljük el a Himnuszt.”

Ennyi elég is belőle. Illetve mégsem. Tudják, mit jelent az, Balog szerint, hogy menekülnek innen az egészségügyi dolgozók? Hát azt, hogy sokat ér külföldön a magyar diploma. Meg azt, hogy aki orvos, nővér marad, azon segíteni kell. (Mi is segítünk: azt is jelenti a sok tipli, hogy aki nem egészségügyi, s nem tart orvosainkkal svédbe, britbe, na, annak annyi, ha jön a sztrók meg a rák, vagy akár csak egy éjszakai orrvérzés.)

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Schmidt: Hol a kapukulcs? Vagy inkább a poroltó

Schmidt Mária is beszél. Tőle is idézünk egyet. „Az Orbán-kormány innovatív kormánynak bizonyult… A konfliktusok elkenése olykor valóban célravezető stratégia”, de most nem a maszatolásoknak van itt ideje.

Hogy ki maszatol?

Az EU, aki a “kapukulcsot keresi, miközben ég a ház”. (Amúgy, ha hozzáférünk a leirathoz, érdemes lesz Schmidt Mária egész beszédét lehozni – tabukat döntöget, alighanem azt veszi sorra, amit Orbán is gondol, csak a kormányfő tempíroz.)

Na, és végre jön Orbán.

Először is megdicséri Matolcsyt. „Jól néz ki!… És ez részemről nem ferdeség!”

Oh.

Aztán az adórendszert dicsőíti azzal, hogy ha bárki hozzányúl, azzal sikertelené teszi a magyar gazdaságot. Szó esik arról, hogy kockázatos, ám sikeres döntés volt Matolcsyt ültetni a jegybank élére, s hasonlóan rizikós, s eredményes a devizahitelek forintosítása. Ami Schmidt Mária szavait illeti, Orbán szerint szellemi bátorság nélkül nincs haladás, bár ”túlzásnak tűnik nekem, amit mondott”, igaz, “a régi sémák már nem működnek”.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Orbán: A legjobb kormány akrunk lenni

Aztán hallhatjuk a „saját beszédet” is, melyben a trambulin az, hogy 2010-ben az unió legveszélyeztetettebb országa Magyarország volt, s egyetlen kérdés visszhangzott a hazában: Uramisten, mi lesz ebből?! Orbán sorolja a képeket viharban hánykolódó, lékelődött hajóról, lyukas fillérről, szintén lyukas centről, s oda lyukad ki: mi magyarok leküzdöttük a veszélyeket, jól teljesítünk, „a magyar fregatt stabil, a tőkesúly nem törött, bár néhány csavar kilazult… Hazánk meglepő és felemelő átalakuláson ment át 2010 óta, amiért a jóistennek kell először hálát adni, aztán az embereknek.”

Szóval lezárva egy korszak, melynek szimbóluma nem mellesleg a megfogott dunai árvíz.

Jut tér az önkritikára is, jó az, ha másra nem, tőkesúlynak: „követtünk el néhány hibát, számos bakot is lőttünk”, ott van rögtön a netadó, pontosabban a „távközlési adó kiterjesztése”.

Nagy tettekről szól, melyeket a „nemzeti kurázsinak” köszönhetünk. Ráadásul a nagy tetteket „agresszív bírálatok” kereszttüzében, „dogmákat döntve”, „egyenesen beszélve” értük el. Ami, így ő, szokatlan egy kelet-európai országtól, pláne, hogy az itteni balosok, liberálisok „meghunyászkodásban jártak élen”.

Egy székely őrmestert idéz, aki örült, hogy az ellen körbevette egységét, mert így legalább „minden irányban lehet támadni”.

 

Lényeges mondat: „A szabad és független Magyarország hívei vagyunk… szabad és független Magyarországot akarunk élni, ami a nyugati civilizáció része.” És leverődik egy cölöp, nem is árt: feszt kritizáljuk az uniót, „de az ellen tiltakozunk, hogy bárki az unióból vagy a NATO-ból való kilépés felé akarja terelni az országot”. Persze „elemi érdekünk jó viszonyban lenni Oroszországgal is, miközben nem felejtjük, a Szovjetunió és a kommunisták korábban mit műveltek velünk”.

Kicsit ide, kicsit oda, meg amoda, meg emide.

Orbán üti a suta uniót, és természetesen most is beleáll a bevándorlás-ügybe. „Aki el akarja venni a jogot, hogy megmondjam, kit engedjek be a házamba… az a legelemibb jogunktól akar megfosztani.”

A finisre jut még kommunistázás: amint sikereink vannak, azonnal felüti fejét az irigység, ami, igen, „kommunista örökség”.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Lázadása

Elhangzik egy sajátos példázat, melyben az egyszeri (egyszerű) politikus kérdi a nénit, támogatja-e az atomprogramját, s azt a választ kapja, „persze, de előbb irtsák ki a házamból a patkányokat”. (Nem akarunk Wass Albertre asszociálni. Nem!)

Megtudjuk, új szakasz jött el a polgári Magyarország építésében: a hangsúlyt most az életminőségre kell áthelyezni. Hogy „kényelmes és jóleső életkörülményeket teremtsünk azok számára, akik munkából akarnak megélni… Persze néhány évig még nem fogunk úgy élni, mint a németek vagy a franciák.” Jé.

És: „Az elmúlt öt évben a kormányzás kulcsszava az erő volt… eztán nem az erő a legfontosabb, a kormányzás kulcsa mostantól a figyelem, az odafigyelés”. Figyeljünk hát egymásra.

Aztán: „Nem elég jó végeznünk a munkánkat, a bizalom megtartásáért mindent meg kell tenni.” Szikáran „zéró tolerancia” hirdetődik a mutyikra.

„A valaha volt legjobb kormánya akarunk lenni Magyarországnak” – ezt a csúcspont.

Taps, ováció, lehet indulni dolgozni.

Parola, mikrobusz, tolóajtó. Orbán trappból tán ránéz szegény Bethlenre és az Öreg huszárra. Komoly dilemma.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik