Közélet

Felnyomja Európánál a VIII. kerületi önkormányzatot a PM

Az uniós támogatásokkal való csalás gyanúja miatt az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF) fordul a Párbeszéd Magyarországért VIII. kerületi önkormányzati képviselője, mert véleménye szerint az önkormányzat nem az előírt célokra használja fel a szociális város-rehabilitációra megítélt uniós forrásokat – közölte Erőss Gábor pénteken.

Sajtótájékoztatóján emlékeztetett: október elején feljelentést tett amiatt, hogy a VIII. kerületi önkormányzat az EU-tól szociális város-rehabilitációra kapott pénz egy részét “csalárd módon” úgy használta fel, hogy az összegből, egy szeptemberi döntés értelmében, 18-ban közszolgálati bérlakást is kialakítanak. A politikus azt mondta, a döntés alapján 150 szociális bérlakást kellett volna felújítani, a közszolgálati bérlakások kialakítása ezért értelmezése szerint kimeríti a költségvetési csalás tényállását. Hozzátette, hogy az ügyészség viszont a héten elutasította a feljelentését. Erőss Gábor azt mondta, az elutasítás ellen panasszal él és egyúttal az OLAF-hoz fordul.

A PM elnökségi tagja közölte: az EU a szegényeknek szánta a pénzt, a józsefvárosi önkormányzat viszont a “saját klientúráját stafírozza ki”, mert a közszolgálati bérlakásokba – véleménye szerint – a kormánypárthoz kötődő személyek költöznek majd be.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik