Tudomány

Lángra lobbantották a Közlekedési Múzeumot a diákok

gyerekdarab a közlekedésiben (színdarab, kémia, közlekedési múzeum)
gyerekdarab a közlekedésiben (színdarab, kémia, közlekedési múzeum)

Apró mágusok lepték el a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumot hétfőn. Az alsós kisdiákok közül többen ki is próbálhatták, hogyan kell óriási tűzcsóvát „varázsolni”.

Izgatottan várta csaknem száz gyermek, hogy végre szemügyre vegye, hogyan kell villámokat szórni, lávafolyamot elindítani és vizet vérré változtatni. Az apró növendékek ugyan még nem tanulnak kémiát, ám a tudomány már most mindegyiküket foglalkoztatja.

Abrakadabra

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy leány, Csenge. Nem szeretett iskolába járni, mert az osztálytársai folyton csúfolták: „Csenge, a füled cseng-e?” – így kezdődött a Máguspárbaj című színdarab, amit a Jelen Teátrum társulat adott elő a növendékeknek. A színészek azt mutatták be a gyerekeknek, hogyan lehet különböző szerek segítségével egy kis „varázslatot” készíteni.


Kattintson a képre és nézze meg az előadást!
Fotók: Neményi Márton

A kisiskolásoknak szemmel láthatóan nagyon tetszettek a szemkápráztató mutatványok. Persze néhány idegen kifejezést, mint például mi is az az indikátor, vagy mi az a légköri kisülés nem érthettek, de hamarosan azt is megtanulják majd.

Egyértelmű sikert a tűzcsóva „varázslása” aratott. Csak egy kis fújás a lángra és fényre borult a múzeum terme. Nem kellett hozzá más, mint némi korpafű spóra egy szívószálban és egy kis öngyújtóláng, no meg a mondóka: Boszorkányliszt, seprűnyél, villámoljál, dörögjél. Aki szerencsés volt és székén matricát talált, saját maga is kipróbálhatta a mutatványt.

Kémikus képző

Az előadás apropóját az adta, hogy szeptembertől újra folytatódnak a kémiai kísérletek a Közlekedési Múzeumban. 1000 kisiskolás vehet részt az ingyenes programban, amely a legfiatalabb – kémiát még nem tanuló – iskolásoknak teszi emlékezetessé az első találkozást a laboratóriummal. A foglalkozás játékosan kelti fel az érdeklődést a kémia iránt. Bemutatja, mennyi mindenben járul hozzá a tudományág mindennapi életünkhöz. Kevésbé a szakmai ismeretek közvetítéséről, sokkal inkább egy természettudományi szemléletmód átadásáról van szó.

A program folytatását Dr. Krámli Mihály PhD. a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója és Lányi Krisztián a BASF Hungária Kft. gazdasági vezetője jelentette be június 11-én a Közlekedési Múzeumban a Kölyöklabor első tanévének évzáró ünnepségén.


A képre kattintva galéria nyílik!

A Kids’ Lab a BASF nemzetközi ismeretterjesztő programja. Az első kölyöklabort 1997-ben nyitották meg a vállalat németországi központjában Ludwigshafenben Jelenleg a világ 32 országában mintegy ötvenötezer kisiskolás vehet részt a foglalkozásokon minden évben. A három részből álló kísérletsorozatban a víz tisztaságáról-tisztításáról, nedvszívó képességű anyagokról és a folyadékok sűrűségéről szerezhetnek játszi könnyedséggel izgalmas tapasztalatokat a gyerekek. Tavaly 2500 kisdiák tett látogatást a laborban. Az iskolák 1-6. osztályos csoportjai a 2012. őszi foglalkozásokra 2012. augusztus végétől jelentkezhetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik