Az mlsz.hu beszámolója szerint az U16-os labdarúgó-válogatott a keddi, magabiztos 3-0-s győzelmet követően csütörtökön ismét nyerni tudott a románok ellen. Igaz ezúttal nagyobb ellenállást tanúsított a rivális Diósdon.
Románia szerzett vezetést a 17. percben, ám ez nem fogta meg Belvon Attila együttesét, amely még a szünet előtt fordítani tudott, Szoboszlai és Horváth volt eredményes. A második játékrészben a magyar válogatott könnyedén őrizte meg az előnyét, a vendégek nem nagyon tudtak kidolgozott helyzetig eljutni.
„Ezen a mérkőzésen egy kicsit lassabb gondolkodás jellemezte a csapatot, mint általában, a megjátszható területekbe nem kellő időben mozogtunk be, így folyamatos játék sem alakulhatott ki. A győzelemnek természetesen örülünk, hiszen egy jó ellenféllel szemben értünk el, remélem, hogy a jövőben fokozatosan tovább tudunk fejlődni, és a következő mérkőzéseken egyre magasabb játékszínvonal jellemzi majd a futballunkat” – értékelt a találkozó után Belvon Attila.