Sport

Gera Zoltán: jobb ha az ember nem húzza fel magát

gera zoltán (gera zoltán)
gera zoltán (gera zoltán)
A 85-szörös válogatott pályafutása legfontosabb két mérkőzésére készül. Ilyenkor nem foglalkozik a külvilággal.

A 36 éves középpályása az MLSZ hétfői sajtótájékoztatóján megjegyezte, karrierje végéhez közeledve tisztában van azzal, hogy nem lesz még egyszer ekkora esélye részt venni egy Európa-bajnokságon.

Az ellenféllel kapcsolatban elmondta, a norvégok általában egyszerű erőfutballt játszanak. Hozzátette, nagyon fontos, hogy az első, oslói mérkőzésen olyan eredményt érjenek el, amely jó kiindulópont lehet a Groupama Arénában sorra kerülő visszavágóra.

A Ferencváros veterán futballistája egyike azon aktív válogatott labdarúgóknak, akik játszottak már pályafutásuk során nagy jelentőségű nemzetközi mérkőzést, Gera 2010-ben a Fulham színeiben Európa Liga-döntőn szerepelt, igaz, csapata végül 2-1-es vereséget szenvedett az Atlético Madridtól. A zöld-fehérek kedvence megjegyezte, egy ilyen mérkőzés előtt azt tanácsolná csapattársainak, hogy függetlenítsék magukat a külvilágtól, kerüljék az újságokat és a szakírók véleményét, hiszen jobb, ha ilyenkor egy futballista magával foglalkozik.

“Jobb, ha az ember nem húzza fel magát, ezért én is szándékosan, ha mondjuk híreket nézek, akkor is csak a közéleti dolgokkal foglalkozom. 36 éves vagyok, tudom mit csinálok rosszul, vagy jól és hogy miben kell fejlődnöm, nekem ez pont elég” – nyilatkozta Gera, aki 2006. szeptember 2-án büntetőből talált be a Megyeri úton a norvégokkal szemben 4-1-re elveszített Európa-bajnoki selejtezőn, ezzel ő a legutóbbi magyar gólszerző az északi rivális ellen.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik