Súlyosította a Debreceni Ítélőtábla annak a férfinak a büntetését, aki a vád szerint 2013 nyarán brutálisan bántalmazta élettársa mindössze másfél éves kislányát. Májusban emberölés kísérlete és folytatólagosan elkövetett testi sértés kísérlete miatt 12 év fegyházra ítélték, a jogerős döntés szerint ennél végül többet kell ülnie: 15 évet. A pici anyja a korábbi három év próbaidő helyett öt évet kapott kiskorú veszélyeztetése miatt. Az elsőfokú ítélet azért nem emelkedett jogerőre, mert az ügyész súlyosításért, a férfi enyhítésért, míg ügyvédje felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.
A vádlottak együtt éltek Hajdúszoboszlón, velük élt a nő 17 hónapos gyermeke is. A férfi 2012 augusztusában többször bántalmazta a picit, mert bosszantotta a sírása vagy ha nyűgös volt. A kislányt a debreceni gyermekklinikára vitték, miután nevelőapja megverte, ahol életmentő műtéten esett át. A vádirat szerint öt nap alatt 18 sérülés keletkezett a testén: zúzódások, bőr alatti bevérzések, nyakszirtcsonttörés, koponyacsonttörés. Csak azért nem halt meg, mert időben segítséget kapott – tájékoztatott a Debreceni Ítélőtábla.
A támadó egyébként a történtek után azzal védekezett, túl magasra dobta játék közben a gyereket, így történt a baleset.
Korábbi sajtóhírek szerint a kislány apja szerette volna, ha ő nevelheti a kicsit, félt attól, hogy a kislány veszélyben van, de elhúzódott a gyermekelhelyezési per.