Sport

Menetel a Boston, fordított a Lakers

A Los Angeles Lakers és a Boston Celtics együttese is idegenben diadalmaskodott az NBA rájátszásában, otthon nyert az Atlanta Hawks.

Pau Gasol magához tért: a spanyol világbajnok kosaras már a mérkőzés előtt is megpendítette, hogy nagyon odateszi magát a New Orleans Hornets elleni párharc harmadik felvonásán, a negyedik negyedben pedig a magasember vezérletével biztosította be győzelmét a regnáló bajnok – az ibériai 17 ponttal és 10 lepattanóval zárt. Kobe Bryant is maga mögött tudta a korábbi rossz formát, ezúttal 30 egységgel jeleskedett, míg a palánkok alatt az újabb térdsérülése ellenére közel 35 percet játszó Andre Bynum szorgoskodott, öt támadó pattanót is lekapott.

A túloldalon Chris Paul hiába játszott ismét nagyszerű formában (igaz öt labdát elszórt), 22 pontja és 8 asszisztja csak egy 100-86-os vereségre volt elég.

Mindeközben a Boston Celtics hamarosan már a keleti elődöntőben találja magát, a Pierce, Rondo és Allen vezette trió a New York-i madison Square Gardenben vezette győzelemre a Keltákat, így a csapat már 3-0-ra vezet a párharcban. Ray Allen elképesztőt nyújtott a triplavonalon túlról, a rutinos dobóhátvéd nyolc hármast is bevágott, Rajon Rondo tripla-duplát jegyzett (15 pont, 20 assziszt, 11 lepattanó), Paul Pierce pedig 38-at hintett.

A sérült Chauncey Billupsot nélkülöző, a szintén nem teljesen százszázalékos állapotban lévő Amare Stoudemire-t a sorok közt tudó New York elég rosszul kezdte a mérkőzést, Mike D’Antoni fiai pedig már nem tudták befogni a remek napot kifogó Bostont.

Hiába Dwight Howard korunk egyik, ha nem a legjobb centere, eddig úgy tűnik egyedül nem fogja tudni legyőzni az Atlanta Hawks együttesét, amely magyar idő szerint szombat hajnali győzelmével már 2-1-re vezet összesítésben. A padról beszálló Jamal Crawford volt a nyerőember, ő 23-al zárt.

Igazi playoff-csata volt a mérkőzés, egy ízben például Zaza Pachuliát és Jason Richardsont kellett kiállítani egy tömegjelent után, mely egy faulttal és Howard könyökösével indult.

Eredmények, főcsoport-negyeddöntők:

Kelet:
New York Knicks – Boston Celtics 96-–113
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 0-–3

Atlanta Hawks – Orlando Magic 88–-84
Az állás: 2–-1 az Atlanta javára

Nyugat:
New Orleans Hornets-Los Angeles Lakers 86-–100
Az állás: 2-1 a Lakers javára

Ajánlott videó

Olvasói sztorik