Szórakozás

Benkő 27 évig pereskedett, hogy hazajuthasson

A meztelenkedő lantművész évtizedeken át birtokháborítást követett el, amikor hazament budai lakásába.

Benkő Dániel háza olyan telken áll, amelyhez nem vezet út, így minden alkalommal, ahányszor csak megközelítette az otthonát, valaki más telkén kellett keresztülvágnia. Ez úgy történhetett, hogy amikor a szocializmusban a tanácstól megvette a házát, nem járt hozzá hivatalosan bevezető út. A környező telkek viszont időközben más és más tulajdonába kerültek, így aztán egyik pillanatról a másikra ott találta magát és az otthonát más tulajdonával körbevéve.

Fotó: TV2

A Blikk információi szerint Benkő 27 éven át pereskedett, hogy legálisan mehessen haza, ám a kormányokon és rendszereken átívelő pert a napokban megnyerte. “Mindig az aktuális használón múlott, hazajutok-e vagy sem. Már az átkos rendszerben is gond volt ez. A 27 év alatt megesett olyan, hogy csak kerítéseken átmászva juthattam haza. Olyan is 13 évvel ezelőtt, hogy kocsival kellett nekimennem egy erős vaslánccal lezárt kapunak, hogy hazajussak. Rám hívták a rendőrséget és bilincsbe verve vittek a fogdára. Akármilyen hihetetlen, még a bíró is kimondta, hogy csak repülve juthattam haza eddig legálisan. Számomra ez az igazságszolgáltatás diadala. Végre emelt fővel mehetek haza, és a vendégeim is törvénysértés nélkül látogathatnak hozzám” – mondta a lapnak a magát gyakran sminkelő Benkő Dániel, aki most gyalogos és gépkocsi behajtási szolgalmi jogot nyert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik