Foci

Szalai be-, Tőzsér kikerült a válogatott keretéből

Stieber Zoltán is meghívót kapott Bernd Storck szövetségi kapitánytól a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amelynek itthon játszó futballistái már vasárnap megkezdik a felkészülést a norvégok elleni pótselejtezős párharcra.

Beszéltem a Bundesligában játszó játékosokkal, és látom, hogy a helyzetük némileg változott, jó irányba. Minden remény megvan arra, hogy folytatódik a tendencia és több játéklehetőséget kapnak, így a bő keretben már számolok velük

– idézte a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapja Bernd Storck szövetségi kapitányt.

Bizakodó vagyok, hiszen minden jól alakul a csapat felkészülése szempontjából

– nyilatkozta a német szakember.

Nagyszerű lehetőség például, hogy átfogó képet kaphatok a legjobb hazai játékosokról a végső kerethirdetés előtt. Olyanok is bizonyíthatnak, olyanokat is személyesen láthatok az edzéseken, akik esetleg a jövő válogatottjai lehetnek, de eddig még nem jutottak el a kerettagságig.

Bernd Storck elmondta, jövő pénteken szűkíti a keretet, a kimaradók közül pedig többen is az Izraelben pályára lépő U21-es nemzeti csapathoz csatlakoznak majd.

Az Eb-pótselejtező első felvonására november 12-én Norvégiában kerül sor, a visszavágót három nappal később rendezik a Ferencváros stadionjában.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok: Király Gábor (Szombathelyi Swietelsky Haladás), Dibusz Dénes (Ferencváros), Bogdán Ádám (FC Liverpool), Nagy Gergely (Vasas), Megyeri Balázs (Getafe)

Védők: Fiola Attila (Puskás Akadémia), Botka Endre (Budapest Honvéd), Juhász Roland (Videoton FC), Vanczák Vilmos (FC Sion), Pintér Ádám (Ferencváros), Kádár Tamás (Lech Poznan), Guzmics Richárd (Wisla Krakow), Lang Ádám (Videoton FC), Leandro (Ferencváros), Bosnjak Predrag (Szombathelyi Swietelsky Haladás), Korhut Mihály (DVSC-TEVA)

Középpályások: Nagy Ádám (Ferencváros), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia), Elek Ákos (Csangcsun Jataj), Kleinheisler László (Videoton FC), Gera Zoltán (Ferencváros), Kalmár Zsolt (RB Leipzig), Kovács István (Videoton FC)

Támadók: Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Bódi Ádám (DVSC-TEVA), Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Varga Roland (Ferencváros), Stieber Zoltán (Hamburger SV), Böde Dániel (Ferencváros), Priskin Tamás (Slovan Bratislava), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa), Szalai Ádám (1899 Hoffenheim), Dzsudzsák Balázs (Bursaspor), Németh Krisztián (Sporting Kansas City), Sallai Roland (Puskás Akadémia), Pekár László (Puskás Akadémia)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik